Győzelmekre készül Görögországban a női A-válogatott
Női A-válogatott   |   Archívum   |   2015. június. 16., 11:36
Győzelmekre készül Görögországban a női A-válogatott

Markó Edina csapata szerdán és pénteken mérkőzik meg a házigazda görögökkel.

A női A-válogatott kedden hajnalban indult útnak Görögországba, ahol szerdán 17 órától és pénteken 16 órától is megmérkőzik a hazaiakkal felkészülési mérkőzéseken. A mieink múlt héten is játszottak egy barátságos meccset, amelyen 2-1-re legyőzték a szlovén válogatottat. A két összetartás között volt néhány változás a keretben, a görög túrán Markó Edina már több alapjátékosára is számíthat azok közül, akik múlt héten, Szombathelyen még nem állhattak rendelkezésére.

A görög válogatott a világranglistát helyezése alapján hasonló erőt képvisel, mint a szlovén, jelenleg a 68. helyen áll a FIFA rangsorában (a mieink a 40. pozíciót foglalják el).

- A nyári felkészülési mérkőzéseken minden játékosnak szeretnék lehetőséget adni, akinek esélye lehet, hogy a csapat tagja legyen az ősszel induló Eb-selejtező sorozatban - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. - Nagyon örülök, hogy rövid időn belül három nemzetközi mérkőzést is tudunk játszani, az ezeken a meccseken szerzett tapasztalatok alapján alakul ki az a szűkebb mag, amely júliusban és augusztusban megkezdi a felkészülés hajráját a tétmérkőzésekre. A görög válogatott játéka jobban fekszik nekünk, mint a szlovénoké, de nem az ellenfélre, hanem saját magunkra koncentrálunk, szeretnénk új taktikai elemeket gyakorolni, és olyan játékrendszert alkalmazni, ami tökéletesen illik a keret összetételéhez. Emellett természetesen az eredmény is fontos, célunk, hogy stabilan az európai középmezőny éléhez tartozva rendszeresen legyőzzük a középmezőnyben helyet foglaló ellenfeleket.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (UTE)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Mosdóczi Evelin (FTC)
Rácz Zsófia (FC Lübars-Berlin)
Szabó Boglárka (Astra HFC)
Tóth Gabriella (FC Lübars, Berlin)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Targu Mures)
Fenyvesi Evelin (FTC)
Szuh Erika (FC Lübars)
Szabó Viktória (FTC)

Csatárok:

Vágó Fanni (FSK St. Pölten)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Szarvas Alexandra (FC Basel)
Sipos Lilla (AGSM Verona)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben
Női válogatott: az Eb-ezüstérmest fogadjuk szeptemberben

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...

Eb-diadalra tör válogatottunk csoportellenfele
Meccsbeszámoló
Női A-válogatott: Felmérőn a kerettagok, Skócia a következő ellenfél

A dán válogatott a második helyen zárta a női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 4-2-es vereséget szenvedett a házigazda hollandoktól ...