Női A-válogatott: a hajrában egyenlítettünk a görögök ellen

2015. június. 19., 18:32   |    

Női A-válogatott: a hajrában egyenlítettünk a görögök ellen

Női A-válogatottunk lejátszotta második mérkőzését is görögországi túráján.

A szerdai 1-0-ás győzelmünk után női A-válogatottunk pénteken másodszorra is megmérkőzött a házigazdák legjobbjaival a görögországi Loutrakiban. A találkozó első félideje jelentős magyar fölényt hozott, de hiába irányítottuk a játékot, az ellenfél kapuja előtt rendre rossz megoldást választottak támadóink, így a vezetést nem sikerült megszerezni.

A fordulás után még inkább a magyar válogatott dominált, de nem sáfárkodtunk jól a lehetőségeinkkel, a görögök viszont kétszer veszélyeztettek az egész mérkőzésen, ebből egyszer, a 78. percben gólt is szereztek: egy szabadrúgás után találtak Szőcs Réka kapujába.

A magyar válogatott a kapott gól után még nagyobb nyomás alá helyezte a görög kaput, a helyzetek száma alapján a fordítás is meglehetett volna, végül azonban csak az egyenlítés sikerült, a 91. percben Sipos Lilla bal oldali beadását követően Kaján Zsanett 5 méterről talált a kapuba, és alakította ki az 1-1-es végeredményt.

- Nagyobb iramú, színvonalasabb jobb volt a mai mérkőzés, mint a szerdai, frissebbek voltunk, végig jobban ment a csapatnak, de hiába építettük fel a játékunkat, a befejezések pontatlanok voltak - értékelt a lefújás után Markó Edina szövetségi kapitány. - A helyzetek alapján nyerhettünk volna, de egy nagyon jó görög csapattal szemben a döntetlent is vállalható eredménynek érzem. Megterhelő volt az elmúlt három nap, de sok tanulsággal szolgáló mérkőzéseket játszottunk, kimondottan hasznos edzőtáborozás van mögöttünk.

Görögország-Magyarország 1-1 (0-0)
Magyarország: Szőcs Réka - Szabó Boglárka, Szeitl Szilvia, Rácz Zsófia (Tálosi Szabina, 88.), Szabó Viktória (Tóth Gabriella, 60.) - Csiszár Henrietta (Fenyvesi Evelin, 72.), Hummel-Smuczer Angéla - Mosdóczi Evelin (Nagy Lilla, 67.), Szarvas Alexandra (Szuh Erika, 72.), Kaján Zsanett - Vágó Fanni (Sipos Lilla, 60.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS