Győzelemmel debütáltak az olaszok
Női futsal   |   Archívum   |   2015. június. 26., 10:15
Győzelemmel debütáltak az olaszok

Női futsalválogatottunk nem tudta megszorítani az első nemzetközi mérkőzését játszó olasz válogatottat Rómában.

A Nicola Pietrangeli tenisz-szentélyben rendezett összecsapás történelmi volt az olaszok számára, ugyanis nemrégiben alakult női futsalválogatottuknak ez volt az első nemzetközi mérkőzése. A telt ház, több mint 4000 néző előtt megrendezett összecsapást élőben közvetítette a RAI televízió, a lelátón pedig helyet foglalt a házigazda szövetség több vezetője is.

A csodálatos hangulat és mérkőzés fontossága csak az olasz válogatott játékosait dobta fel, akik magabiztos, 5-0-ás győzelemmel mutatkoztak be a nemzetközi porondon. Az első félidőben Dalla Villa kétszer vette be Vincze Anikó kapuját, majd a fordulás után megszerezte harmadik gólját is, és Belli, illetve Bruna Borges is eredményes volt. Az olaszok végig fölényben játszottak, és teljesen megérdemelten nyertek, a magyar válogatottnak csak felvillanásai voltak a találkozón.

Olaszország-Magyarország 5-0 (2-0)
Magyarország: Vincze Anikó - Szabó Boglárka, Szekér Anita, Ganczer Hajnalka, Megyes Ágnes
Cserék: Halászi Kinga, Újvári Krisztina, Csepregi Gabriella, Radics Ágnes, Varga Adél, Üveges Katalin, Bernáth Csilla, Kovács Aliz, Hargas Annamária

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen
Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.

Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát
Meccsbeszámoló
Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.