Szuperkupa: mindkét csapat kinézte magának a trófeát

2015. július. 04., 13:39   |    

Szuperkupa: mindkét csapat kinézte magának a trófeát

Szombat délelőtt tartották a vasárnapi (Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 20.15) Szuperkupa-döntő hivatalos sajtótájékoztatóját Budapesten, a Kopaszi-gáton.

A sajtótájékoztatón a két vezetőedző, a Vidi részéről Bernard Casoni, a Ferencvárostól Thomas Doll, valamint a csapat egy-egy kulcsembere, Juhász Roland és Gyömbér Gábor vett részt. A zöld-fehérek szakvezetője elmondta: tetszik neki a Szuperkupa-trófea, szívesen látná a Fradi Múzeum vitrinjében a vasárnapi összecsapás után.

- A rövid felkészülés során a legfontosabb feladatunk az Európa Liga-meccsre való felkészülés volt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem vesszük komolyan a Szuperkupa-döntőt. A bajnok ellen trófeáért küzdeni mindig komoly presztízst jelent, és ez a döntő jól illik mindkét csapat felkészülési programjába. A Szuperkupa nagyon jól néz ki, szerintem a Fradi Múzeumban tudnánk még neki helyet találni - mondta Thomas Doll.

DSC_3536|

Francia kollégája, kiemelte: mivel nemrégiben érkezett Magyarországra, számára fontos cél volt a felkészülés során az is, hogy tökéletesen megismerje játékosait.

- Az edzőtábor kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjem a játékosaimat, elégedett vagyok velük és az eddig végzett munkájukkal. Vasárnap remek lehetőség áll előttünk, hiszen trófeával indíthatjuk a szezont - fogalmazott Bernard Casoni.

Juhász Roland és Gyömbér Gábor is kiemelte, hogy egy kupadöntőt mindig komolyan vesznek a játékosok, még akkor is, ha jelenleg a nemzetközi kupameccsekre való felkészülés is fontos feladatuk a csapatoknak.



Jegyinformációk a Szuperkupa-döntőre

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS