A Szuperkupát is hazavitte a Ferencváros

2015. július. 05., 22:23   |    

A Szuperkupát is hazavitte a Ferencváros

Halmozza a kupákat a Ferencváros: a Magyar Kupa és a Ligakupa után a Szuperkupát is elhódította, miután 3-0-ra legyőzte a Videoton FC-t a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

A bajnok Videoton FC és a Magyar Kupa-győztes Ferencváros székesfehérvári összecsapásával kezdetét vette a 2015-2016-os hazai labdarúgóidény. A holland Go Ahead Eagles elleni Európa Liga-párharc visszavágójára készülő Ferencvárosnál az alapemberek közül Gera Zoltán, Somália és David Mateos sem került be a kezdőcsapatba, a nemzetközi kupaszereplését a második BL-selejtezőkörben kezdő Vidinél ezzel szemben minden kulcsjátékos ott volt az együttesben.

A fehérváriak az agresszív letámadást, az ellenfél térfelén való labdaszerzést választották fegyverül, és ez a taktika eleinte jól működött, a mérkőzés első lehetőségei a Vidi előtt adódtak. Gólt szerezni azonban nem tudott a tétmérkőzésen most debütáló vezetőedző, Bernard Casoni csapata, a Ferencváros viszont tökéletesen használta ki helyzeteit, a 20. percben megszerezte a vezetést, a 26. percben pedig megduplázta az előnyét. Az első gól Busai Attila érdeme volt, ő csapta be nagyszerűen Viniciust, majd tette kapura a labdát, az érkező, és védőjét megelőző Roland Lamah egy lépésről továbbított a hálóba (0-1). A második találatnál egy balról érkező beadást követően Vinicusról továbbpattant a labda a hosszún érkező Varga Roland elé, aki nem teketóriázott sokat, a kapu bal oldalába bombázott (0-2).

szuper6|

A 37. percben visszajött a remény a fehérváriak számára, Nalepa ekkor kapta meg második sárgáját, emberhátrányba hozva csapatát. A kiállítás után a Ferencváros visszaállt, és kontrákra építette taktikáját, a Vidi pedig hiába játszott nagy labdabirtoklási fölényben, nem tudta feltörni az ellenfél védelmét.

A második félidő nagy részében egykapuztak a hazaiak, de nem találták a réseket a ferencvárosi védelmen, amikor mégis, akkor a befejezésekbe csúszott hiba. A Vidi legnagyobb lehetősége Filipe Oliveira nevéhez fűződött, lövése után a kapufa mentette meg a Fradit. A fehérváriakat ezzel szemben semmi sem mentette meg a harmadik kapott góltól a 89. percben, amikor egy ferencvárosi kontratámadás során a csereként beállt Somália kapott saját térfelén labdát, lefutotta az utolsó védőként rátámadó Simon Ádámot, majd higgadtan a bal alsó sarokba helyezett, beállítva a végeredményt (0-3).

A Ferencváros története ötödik Szuperkupa-győzelmét aratta, ezzel 2015-ben mindhárom hazai kupasorozatot megnyerte. Az érmeket Bánki Erik, az MLSZ elnökségének tagja és Studniczky Ferenc, a Versenybizottság elnöke adták át, a győztesnek járó trófeát Vági Mártontól, a szövetség főtitkárától vették át a Ferencváros játékosai.

szuper10|

Videoton FC - Ferencváros 0-3 (0-2)
VIDEOTON FC: Danilovics – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Fejes (Koltai, 76.) – Simon Á. – Gyurcsó (Kovács I. 56.), Pátkai, Trebotic, F. Oliveira – Feczesin (Ivanovszki, 36.)
FERENCVÁROS: Dibusz – Nagy Á., Nalepa, Leandro, Ramírez - Gyömbér, Busai – Varga R. (Somália, 60.), Ugrai (Nagy D., 66.), Lamah (Haraszti, 87.) – Böde
Gólszerző: Lamah a 20., Varga a 26., Somália a 89. percben
Kiállítva: Nalepa a 36. percben


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS