BL: a hajrában harcolta ki a döntetlent a Videoton FC

2015. július. 28., 22:35   |    

BL: a hajrában harcolta ki a döntetlent a Videoton FC

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Videoton FC 1-1-es döntetlent ért el a fehérorosz BATE ellen a Sóstói Stadionban.

Az egy évvel ezelőtt a debrecenieket búcsúztató, és később a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó BATE egyáltalán nem bizonyult félelmetes ellenfélnek a pályán, a kilencven perc során egy pillanatra sem tudott dominálni a Vidi ellen. Az első félórában kiegyenlített mezőnyjáték zajlott a pályán, majd a szünet előtti tíz percben a Videoton FC előtt adódott több kecsegtető lehetőség, de a BATE megúszta a kapott gólt. Ekkor már nem volt pályán a fehérváriak csapatkapitánya, Juhász Roland, aki súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett egy fejelés utáni leérkezéskor.

A fordulás után, az 56. percben váratlanul vezetést szerzett a BATE, egy jobb oldali szöglet után egy vendégfejest követően Kees Luijckx a saját kapujába csúsztatott (itt meg kell jegyezni, hogy jókorát löktek rajta az esetnél, ezért elvesztette az egyensúlyát, nem tudta irányítani a fejest), vagyis a fehéroroszok öngóllal jutottak előnyhöz (0-1). A gól megfogta a hazaiakat, a BATE-nek volt még egy kapufája, és utána egy ziccere is, de a Vidi nem adta fel, a hajrá előtt feljavult a játéka, sorra vezette az akciókat (lőtt egy gólt is, amit les címén érvénytelenített a játékvezető), és a 89. percben harcossága eredményre vezetett: egy jobb oldali Gyurcsó Ádám-szöglet után Paulo Vinicius fejelt 7 méterről a jobb alsó sarokba, beállítva az 1-1-es végeredményt.

A visszavágót jövő szerdán rendezik Fehéroroszországban.

BL-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés
Videoton FC - BATE Boriszov 1-1 (0-0)
G.: Vinicius 89., ill. Luijckx (öngól) az 56. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS