Az olaszok ellen tart erőfelmérőt az U21-es válogatott

2015. augusztus. 10., 19:26   |    

Az olaszok ellen tart erőfelmérőt az U21-es válogatott

Az Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatottunk szerdán 21.00 órától az olaszokkal játszik felkészülési mérkőzést Telkiben.

Az U21-es Eb-selejtező sorozat szeptemberi nyitánya előtt a magyar válogatott egy európai élcsapattal mérkőzik meg - az olaszok elleni telki összecsapás már felfogható a szeptember 3-án sorra kerülő, liechtensteini Eb-selejtezőnk főpróbájának is.

- Kevés időnk van a felkészülésre az Eb-selejtező sorozat előtt, ezért is örülök, hogy egy kimondottan erős riválissal mérhetjük össze tudásunkat, mert csak az ilyen mérkőzésekből tudjuk megállapítani, hol tartunk valójában - mondta az mlsz.hu-nak Robert Kilin, a válogatott szövetségi edzője.

A magyar válogatott kerete részben az U20-as vébén résztvevő csapatra épül, de az idény nyáron Új-Zélandon pályára lépő játékosokhoz már csatlakoznak az egy évvel idősebb, vagyis az 1994-es korosztályt képviselő labdarúgók is.

- Az U21-es válogatottnál több célt kell egyszerre szem előtt tartanunk: amellett, hogy jól kell teljesítenünk a mérkőzéseken, nagyon fontos, hogy a felnőtt kor küszöbén járó játékosokat felkészítsük a soron következő nagy feladatokra, és komoly ellenfelekkel szemben, igazi nyomás alatt, kiélezett meccseken is jól tudjunk futballozni. Emellett nem titkolt cél, hogy Bernd Storck számára lehetőség szerint minél előbb kész játékosokat adjunk fel az A-válogatottnak. Az olasz válogatott a lehető legtökéletesebb ellenfél, szervezett, fegyelmezett csapat, fizikálisan erős játékosokkal. Egyelőre heterogén a keretünk, néhány játékos már túl van jó néhány tétmérkőzésen, mások még nem léptek pályára az idényben, és van, akinek edzésmunkában is van elmaradása - tette hozzá Robert Kilin.

A szerdán 21.00 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Nagy Gergely (Vasas)
Banai Dávid (Újpest)
Bősz Levente (DVTK)

Védők:

Botka Endre (Budapest Honvéd)
Osváth Attila (Vasas)
Kocsis Gergő
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Kecskés Ákos (Atalanta)
Szilvási Péter (DVSC-Teva)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Tamás Krisztián (Spezia)

Középpályások:

Vida Máté (Vasas)
Nagy Ádám (Ferencváros)
Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)

Támadók:

Holender Filip (Budapest Honvéd)
Prosser Dániel (Budapest Honvéd)
Forgács Dávid (Pisa)
Varga Szabolcs (MTK Budapest)
Novothny Soma (Napoli)
Mervó Bence (MTK Budapest)
Novák Csanád (Vasas)

Az olasz válogatott kerete:

Kapusok:

Alessio Cragno (Cagliari)
Ivan Provedel (Modena)
Simone Scuffet (Udinese)

Védők:

Antonio Barreca (Cagliari)
Arturo Calabresi (Livorno)
Andrea Conti (Atalanta)
Leonardo Fontanesi (Sassuolo)
Nicola Murru (Cagliari)
Alessio Romagnoli (AS Roma)
Michele Somma (Brescia)
Lorenzo Venuti (Brescia)
Francesco Vicari (Novara)

Középpályások:

Marco Benassi (Torino)
Nicolò Fazzi (Fiorentina)
Roberto Gagliardini (Vicenza)
Alberto Grassi (Atalanta)
Rolando Mandragora (Pescara)
Valerio Verre (Pescara)

Támadók:

Mattia Aramu (Livorno)
Federico Bernardeschi (Fiorentina)
Kingsley Boateng (Bari)
Alberto Cerri (Juventus)
Luca Garritano (Cesena)
Vittorio Parigini (Perugia)
Lorenzo Rosseti (Cesena)
Daniele Verde (Frosinone)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS