U18: idén is részt vesz a Jezek-tornán a válogatott

2015. augusztus. 17., 15:11   |    

U18: idén is részt vesz a Jezek-tornán a válogatott

Kedden a házigazda, szerdán az ukrán, pénteken a japán válogatott lesz a mieink ellenfele a csehországi U18-as tornán.

Az U18-as válogatott első idénybeli megmérettetése előtt áll, keddtől szombatig részt vesz a csehországi Jezek-emléktornán. A nyolc csapatos viadalon a magyar válogatott az A jelű négyesbe került a cseh, az ukrán és a japán korosztályos együttes mellé. A csapat kedden 17.00 órától a házigazdák ellen kezdi meg szereplését, majd a szerdai, ukránok elleni és a pénteki, japánok elleni összecsapás után szombaton helyosztót játszik a másik csoport (Szlovénia, Szlovákia, USA, Oroszország) egyik válogatottjával.

A magyar válogatott kerete némileg változott a tavaszi Eb-selejtező elitkör óta, a korábbi gárdából többen felkerültek az Eb-selejtező előtt álló U19-es együtteshez, így több poszton is új futballisták debütálhatnak a jelenlegi U18-as csapatban.

- Ebben az idényben nincs kiemelt tornája ennek a korosztálynak, de már készülünk a jövő őszi selejtezőkre, és keressük azokat a játékosokat, akik egy év múlva sikerrel tudják venni a tétmérkőzéseket - mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. - A korábbi keretből hatan már az eggyel idősebb korosztállyal készülnek, ők ezért nincsenek itt velünk, ezáltal viszont lehetőség nyílik új labdarúgók előtt, hogy bizonyítsanak a csapatban, közülük többen most első alkalommal szerepelnek a válogatott edzőtáborban. Öt nap alatt négy mérkőzés vár ránk, ráadásul igen erős ellenfelekkel szemben, ezért remek erőfelmérő lesz ez a hét az együttes számára.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Balogh Péter (Puskás Akadémia)
Vajda Dániel (Budapest Honvéd)

Védők:

Tóth Dávid (ETO Futsal)
Szalai András (MTK Budapest)
Szilágyi Zoltán (Vasas)
Patik Márton (Ferencváros)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Takács Ronald (Feyenoord)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Illés Akadémia)
Pataki Roland (Vasas)

Támadók:

Kovács Dávid (Vasas)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)
Dragóner Filip (Ferencváros)
Kamarás György (Budapest Honvéd)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS