Háromgólos hátrányban a Videoton FC az EL-ben

2015. augusztus. 20., 23:12   |    

Háromgólos hátrányban a Videoton FC az EL-ben

A fehérváriak a Lech Poznan otthonában sem tudták megtörni rossz szériájukat, a lengyelek 3-0-ra nyertek a két csapat Európa Liga-selejtezőjén.

A Vidi a Lech Poznan otthonában lépett pályára az Európa Liga-selejtező rájátszásában, a magyar bajnokot ezen a mérkőzésen már a Bernard Casoni helyére megbízott vezetőedzőként kinevezett Pető Tamás irányította. A fehérváriak előtt adódott az első nagy lehetőség, Simon Ádám nagyszerű labdájával Gyurcsó Ádám vezethette volna nagy helyzetben kapura a labdát, de technikai hibát vétett, így a hazai kapus felszabadított. Két perccel később vezetést szerzett a Lech, egy gyors támadás végén Karol Linetty vette be a Videoton FC kapuját. A lengyelek többet birtokolták a labdát, de a fehérváriak előtt is adódott egy-két lehetőség, ezért a szünetben nem tűnt reménytelennek egy biztató eredmény elérése.

A második félidőben azonban visszaesett a magyar csapat játéka, a Lech Poznan fölényben játszott, és nemcsak tartotta az eredményt, hanem növelni is tudta előnyét: az 57. percben Lovrencsics Gergő jobb oldali beadása után Denis Thomalis fejelt a kapufára, ahonnan Danilovics kapusra, majd a hálóba pattant a labda (2-0). A végeredményt a 68. percben Lukasz Tralka állította be, aki egy bal oldali beadás után csúsztatott a bal alsó sarokba (3-0). A Vidi a folytatásban helyzetekig sem jutott el, a poznaniak magabiztos győzelmet arattak, és jó helyzetből várják a jövő heti, fehérvári visszavágót.

Európa Liga-selejtező, első mérkőzés:
Lech Poznan - Videoton FC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Linetty 11., Thomalla 57., Tralka 68.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS