Merkantil Bank Liga NB II: élre állt a Gyirmót

2015. augusztus. 23., 15:25   |    

Merkantil Bank Liga NB II: élre állt a Gyirmót

A forduló előtt még hibátlan Aqvital FC Csákvár és Szolnoki MÁV egyaránt 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán. A Gyirmót FC Győr Ajkán nyert, így átvette a vezetést a Merkantil Bank Ligában.

Kijött a lépés a Gyirmótnak. A sárga-kékek három gólt lőttek idegenben az ajkaiaknak, rutinos kapusuk, Sebők Zsolt pedig továbbra kapott gól nélkül ál a szezonban. Simon-napot tartottak a kisalföldiek, két gólt az OTP Bank Liga 2014–2015-ös társgólkirálya, az Ausztriából hazatért Simon Attila, egyet pedig Simon András szerzett. Bene Ferenc együttesében bemutatkozott a hét közben a Vasassal szerződést bontott Bori Gábor.

Fordulatos mérkőzésen nyert a Budaörsi SC Szolnokon. A hazai csapat megnyerte az első hazai meccsét (az Ajka ellen), s most is esélyesebbnek számított. Ám Miskei Attila legénysége remekül kezdett, az első félóra után már két góllal vezetett. A Szolnok talpra állt, s Nagy István két góljával kiegyenlített. Az utolsó szó azonban a budaörsieké volt, s a szombathelyi nevelésű Hegedűs János góljával megszerezték a győzelmet. Az újonc nagyszerű győzelmet aratott a csoport egyik legerősebb csapata ellen.

A múlt alapján feltétlenül rangadónak számított a Zalaegerszegi TE és a Dunaújváros találkozója. Csank János együttese eddig közepes teljesítmény nyújtott (1-1 győzelem, döntetlen és vereség, 3-3-s gólkülönbség), de a tavasszal még az élvonalban szerepelt újvárosiak ellen nagyszerűen játszott. Több mint kétezer néző előtt már az első félidőben eldőlt a három pont sorsa, Gyagya Attila vezető gólja után a kispesti nevelésű, óriási termetű csatár, Daru Bence kétszer is bevette a vendégek kapuját. A végeredményt Nagy Tamás állította be a 86. percben. A Pápáról igazolt középpályás szinte pontosan egy évvel ezelőtt, az OTP Bank Ligában gólt szerzett a Dunaújváros ellen. Az volt az idényben az egyetlen találata.

Benczés Miklós csapata, a Mezőkövesd-Zsóry gól nélküli döntetlent ért el Sopronban a három vereséggel rajtolt „vasutasok” ellen. A hazaiaknak esélyük volt akár a győzelemre is, noha a mezőkövesdieknek is akadtak helyzetei. Érdekes, hogy Supka Attila együttese a hazai meccsein eddig nem szerzett gólt, az idegenbelieken ellenben a kapuba tudott találni.

A Balmazújváros a vártnál eddig jobban szerepel (veretlen négy forduló után), a váciak ellenben négy vereséggel állnak. Sisa Tibor legénysége még szokja ezt az osztályt. Németh Ádám a fontos gólok nagymestere. Az előző idényben egy gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában, azzal is 1-0-ra nyert az akkor a bennmaradásért (sikerrel) küzdő alakulat.

Papírforma-eredmény született Kisvárdán, a rossz rajt után magára talált a hazai csapat. Immár másodszor nem kapott gólt. A találkozó már az első félidőben eldőlt, miután előbb Cseri Tamás lőtte idénybeli első bajnoki gólját, majd a Dunaújvárosból igazolt Lázár Zsolt megszerezte első „várdai” gólját.

A forduló egyik legjobb meccsét játszotta az Aqvital FC Csákvár és a Szigetszentmiklósi TK-Erima. A forduló előtt még százszázalékos hazai csapat kétszer is vezetett, előbb Mihály Dávid, majd Bakos Szabolcs révén, de a vendégek kétszer is egyenlítettek. (Mihály a harmadik meccsét játszotta a bajnoki idényben, mindegyiken szerzett egy gólt. Bakos a 2014–2015-ös idényben nem szerzett gólt a bajnokságban, de a mostaniban már kettőt is.) A Szigetszentmiklós Kovács János, Gulyás Máté, valamint a döntő gólt szerző Nagy Olivér találatával győzött. A Csákvár minden vetélytársánál több gólt szerzett eddig, de a védelem is „termel” csak az utolsó helyen álló Soroksár és a Dunaújváros PASE kapott több gólt.

Gyulán félbeszakadt a Szeged 2011–Soroksár találkozó. Király Patrik a 24. percben megszerezte ugyan a vezetést, de a játékvezető négy perccel később a mostoha időjárási körülmények és a pálya állapota miatt lefújta a mérkőzést. A meccset újrakezdik majd.

Merkantil Bank Liga 4. forduló:

FC Ajka–Gyirmót FC Győr 0-3
Szolnoki MÁV–Budaörsi SC 2-3
ZTE–Dunaújváros 4-0
Soproni VSE–Mezőkövesd-Zsóry 0-0
Balmazújváros–Vác 1-0
Kisvárda Master Good–Siófok 2-0
Aqvital Csákvár TK–Szigetszentmiklósi TK 2-3
Szeged 2011–Soroksár 1-0 (félbeszakadt)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS