Az egész ország figyelme a labdarúgókon

2015. szeptember. 01., 19:05   |    

Az egész ország figyelme a labdarúgókon

Az MLSZ elnöksége keddi ülésén foglalkozott a válogatott két soron következő tétmérkőzésével, áttekintette a hazai játékvezetés helyzetét, és azt a jelentést, amely a megújuló stadionok állapotát mutatta be.

Fontos Eb-selejtezők előtt a válogatott

Az MLSZ elnöksége foglalkozott a magyar válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőivel. A csoport két éllovasával találkozik a következő napokban a csapat: pénteken az első helyezett Romániát fogadja, hétfőn pedig a második Észak-Írország otthonában lép pályára a nemzeti együttes. A két összecsapást követően, kiemelkedő teljesítmény esetén, jelentősen növekedhet a magyar válogatott esélye az Eb-kvalifikációra.

A csapat előtt megfogalmazott cél változatlanul a versenyben maradás a 2016-os franciaországi Európa-bajnoki részvételéért.


A magyar társadalom részéről hatalmas összefogás, támogatás és bizalom tapasztalható a labdarúgó-válogatott irányába. Ennek része, hogy mintegy százezer ember kívánt jegyet vásárolni a Románia elleni találkozóra a hónap elején. A szövetség által indított Veletek az ország! kampány éppen ezt a közhangulatot, egy ország, nemzet támogatását kívánta megörökíteni azzal a céllal, hogy a találkozóra jegyet nem szerző szurkolók biztatása is eljusson a magyar válogatott tagjaihoz.

Ezzel együtt nem lesz egyszerű feladata a csapatot egy hónapja átvevő Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánynak, hiszen a korábbi kulcsjátékosok közül több futballista szerepeltetése kérdéses (Gera Zoltán eltiltását tölti az első meccsen, Juhász Roland sérüléssel bajlódik, Szalai Ádám és Stieber Zoltán játékát mellőzi klubcsapata), és ebben a helyzetben kell folytatni a Dárdai Pál által megkezdett sikeres szereplést. A testület tagjai arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyar válogatottat a sorozatban korábban sújtó UEFA fegyelmi büntetések miatt szurkolói rendbontás esetén az MLSZ zárt kapus büntetést kaphat a következő, Feröer-szigetek elleni tétmeccsre.

Eredmény és feladat is akad a játékvezetés háza táján

A magyar labdarúgó-játékvezetés jelenéről, illetve elmúlt öt évéről számolt be részletesen Puhl Sándor, a Játékvezető Bizottság alelnöke. Ami talán a legfontosabb, a bíráskodás nemzetközi megítélése ezen időszakban is kedvező volt, a magyar éljátékvezetők rendszeresen kaptak meghívót a legrangosabb nemzetközi tornákra. Az OTP Bank Ligában két éve bevezetett profi státusz óta érezhetően kevesebb az országos szintű felháborodást kiváltó tévedés. A növekvő, több részletre kiterjedő ellenőrzési rendszer mellett is javult az élvonalban dolgozó játékvezetők átlagosztályzata, az alapvonali asszisztenseknek köszönhetően pedig a tizenhatosokon belüli, kapu előtti események jobban megítélhetőek, az ottani szabálytalanságok hatékonyabban előzhetőek meg.

Ezzel együtt elgondolkodtató, hogy a játékvezetői tanfolyamok jelentkezőinek száma enyhén, de fokozatosan csökken, amely a magyar játékvezetők presztízsvesztesége mellett a labdarúgó-társadalom egyéb szereplőinek felelősségét is felveti.

Az elnökség továbbra is azon az állásponton van, hogy a javuló infrastrukturális és szakmai feltételrendszert kihasználva csak akkor javulhat a labdarúgás általános színvonala, ha a futballban dolgozók között jelentősen nő a személyes felelősségérzet és felelősségvállalás, illetve erősödik az együttműködés szándéka. A labdarúgáshoz elengedhetetlenül fontos, legjobb tudásuk szerint működő játékvezetők pedig nem válnak rendszeresen a nyilatkozatok célpontjaivá, a problémák bűnbakjává. A professzionális bajnokságok résztvevőinek felelőssége különösen nagy, hiszen az ő viselkedésük, az általuk mutatott példa hatással van az amatőr hátország hozzáállására is.

Országszerte megújulnak a stadionok

Az elnökség áttekintette a labdarúgó stadionokkal kapcsolatos előrehaladási jelentést. A Magyar Labdarúgó Szövetség és Magyarország Kormánya 2013-ban határozott 26 stadion fejlesztéséről a Nemzeti Stadionfejlesztési Program (NSP) keretén belül. A kétéves költségvetési időszakban 26 milliárd forintból megvalósuló projektben az első- és zömében másodosztályú csapatok stadionjainak korszerűsítése megfelelően halad. Több létesítményelem már elkészült (világítás, klubház, lelátó), és a következő időszakban az ország több pontján lesznek tanúi a szurkolók örömteli nyitóünnepségeknek. A beruházások közül kiemelkedik az a négy új, UEFA Elite kategóriájú stadion, amelyeknek kivitelezési előkészítése jelenleg is zajlik Kispesten (Bozsik Stadion), Diósgyőrben, Szombathelyen és Székesfehérvárott. Az így épülő stadionokra is a korábban megfogalmazott elvek igazak, azaz kényelmesek, korszerűek lesznek, ugyanakkor nem luxus körülményeket hivatottak biztosítani. A tervezések során a létesítmények funkcionalitása mellett az egyszerűség és a takarosság is fontos szempontok voltak.

Egyéb támogatásokból, illetve TAO forrásból jelenleg is zajlik a gyirmóti, a mezőkövesdi és a budapesti Hidegkuti Stadion fejlesztése, amelyeknek átadása szintén nem sokat várat már magára. Szintén határozatot hozott az elnökség arról, hogy a szövetség október 13-ra hívja össze rendkívüli küldöttközgyűlését, amelyet az Alapszabály módosítása indokol.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS