U17: félidőnként egy gól, megérdemelt győzelem

2015. szeptember. 22., 19:04   |    

U17: félidőnként egy gól, megérdemelt győzelem

U17-es válogatottunk az októberi, hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna főpróbáit tartja a héten, a tétmeccsek előtti utolsó felkészülési találkozókon Macedónia az ellenfél. A keddi első összecsapás első félidejét végig a magyar válogatott uralta, többet birtokoltuk a labdát, veszélyes akciókat vezettünk, míg a macedónok szórványos kontrái nem okoztak különösebb veszélyt a kapunk előtt. A 32. percben megszereztük a vezetést is, egy bal oldali szöglet után a középről visszafejelt labdát Tímári Norman bólintotta közelről a kapu jobb oldalába (1-0).

A második félidőt Kun Bertalan kapufája vezette fel, majd a macedónok is kialakítottak egy-két lehetőséget. Az 57. percben Tímári kapott pontos labdát a jobb oldalon, nagyszerűen hozta játékba az érkező Bévárdi Zsombort, aki 15 méterről, a jobbösszekötő helyéről kilőtte a jobb alsó sarkot (2-0). A 67. percre teljesen lecserélődött a csapat, a tíz kezdő mezőnyjátékos helyét - két részletben - tíz csereember vette át. Az utolsó bő tíz percben is a magyar válogatott játszott fölényben, Horváth Olivér is lőtt egy nagy kapufát, de újabb gól nem született, 2-0-ra nyertük meg a találkozót.

- Büszke vagyok a csapatra, mert jól játszva, a taktikai utasításokat maximálisan betartva nyerte meg a mérkőzést - mondta a lefújás után Szélesi Zoltán szövetségi edző. - Ezen a találkozón technikailag, taktikailag és mentálisan is azt hozták a játékosok, amit várunk tőlük, remélem, a csütörtöki második mérkőzésen is hasonló hozzáállásban futballozik a csapat. Természetesen elbízni sem szabad magunkat az eredménytől, hiszen ellenfelünk nem képviselt olyan játékerőt, mint korábbi riválisaink közül a cseh vagy a szerb válogatott, de olyan teljesítményt nyújtottunk, amire az Eb-selejtezők előtt már bátran lehet alapozni.

Magyarország-Macedónia 2-0 (1-0)
Magyarország: Varga Ádám - Erdélyi Botond (Szekeres Pál, 66.), Virág Ákos (Horváth Csanád, 60.), Falusy Bálint (Berdó Máté, 66.), Deutsch László (Gajda Márkó, 60.) - Stoiacovici Dávid (Kiss Bence, 66.), Németh Gergő (Takács Martin, 60.) - Nyéki Márk (Lakatos István, 60.), Kun Bertalan (Bolla Bendegúz, 66.), Bévárdi Zsombor (Horváth Olivér, 66.) - Tímári Norman (Pratsler Benjámin, 60.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS