Dániában tart erőfelmérőt az U16-os válogatott

2015. október. 05., 17:14   |    

Dániában tart erőfelmérőt az U16-os válogatott

Kedden és csütörtökön is pályára lép a skandináv országban Belvon Attila együttese.

Bár a 2000-es születésű játékosokból álló U16-os válogatott számára még egy év hátra van az első tétmérkőzésekig, a csapat már most a 2016-os Eb-selejtezőkre készül. Az idénybeli első nemzetközi mérkőzését Dániában játssza le az együttes, kedden 19.00 órától Skivében, két nappal később, 10.00 órától Vildbjergben lép pályára a válogatott.

- Ez a két mérkőzés is egy állomása az Eb-felkészülésünknek, felmérjük, ki mennyit fejlődött az utóbbi időszakban, és a korosztály legjobb hazai labdarúgói hogyan tudnak nemzetközi szinten teljesíteni - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila szövetségi edző. - A négy napos edzőtábor során átismételjük az alapokat, de közben már szeretnénk egy lépést előrelépni csapatépítésben. Örülök, hogy olyan ellenféllel szemben mérhetjük le aktuális tudásunkat, amely fizikálisan erős, gyors játékosokból áll, és adott esetben nagyobb ritmusban játszik, mint amihez a futballistáink hozzá vannak szokva, mert így kapunk valós visszajelzést arról, miben kell javítanunk a jövőben.

Az U16-os válogatott kerete:

Kapusok:

Laky László (Puskás Akadémia)
Oroszi István (FTC)
Kovács Péter (DVSC)

Védők:

Babinszky Bence (MTK Budapest)
Fekete Márk (FTC)
Opavszky Balázs (MTK Budapest)
Horváth Csanád (Honvéd-MFA)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Tóth Ákos (St. Pölten)
Zeke Márió (Győr)
Győri Olivér (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Szoboszlai Dominik (MTK Budapest)
Kovács Krisztián (Győr)
Lipóth András (MTK Budapest)
Csonka András (FTC)

Támadók:

Schön Szabolcs (Honvéd MFA)
Kiss Tamás (Illés Akadémia)
Lefler Benjamin (Puskás Akadémia)
Bencze Márk (Vasas)
Winkler András (Illés Akadémia)
Horváth Olivér (MTK Budapest)
Tóth Zoltán (MTK Budapest)
Szerető Krisztofer (Honvéd-MFA)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS