Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát
Női futsal   |   Archívum   |   2015. október. 27., 22:35
Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát

Női futsalválogatottunk barátságos mérkőzésen 6-0-ás vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.

A hazaiak a mérkőzés elejétől kezdve irányították a játékot, de nyolc percig sikerült tartania magát a derekasan küzdő magyar csapatnak. A világranglistát vezető spanyol válogatott a félidő második felében gólokra váltotta fölényét, szünetig 5-0-ra elhúzott. A második félidőre sikerült rendezni a sorainkat, sokáig szervezetten, hiba nélkül védekezett együttesünk, és csak a mérkőzés utolsó percében szereztek újabb gólt a spanyolok, kialakítva a 6-0-ás végeredményt. Csapatunknak van lehetősége a javításra, ugyanis szerdán 20 órától ismét összecsapnak a felek Madridban.

Sito Rivera szerint a vereség ellenére helytállt a csapat, és külön örült annak, hogy a szünet után is megmaradt a válogatott tartása.

- Úgy érzem, hogy a mai napon a vereség ellenére keményen dolgoztak a lányok, a második félidei játékunkkal elégedett lehettem. Külön örülök, hogy a két új kerettagunk, Tóth Barbara és Tell Zsófia is helytállt a mérkőzésen. Kijött a különbség a két csapat között, jelenleg a spanyolok jóval előrébb járnak nálunk, a holnapi mérkőzésen is a tisztes helytállás lehet a célunk - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Spanyolország-Magyarország 6-0 (5-0)
Magyarország: Vincze Anikó - Megyes Ágnes, Ganczer Hajnalka, Varga Adél, Szekér Anita
Cserék: Hargas Annamária, Buchmüller Petra, Kovács Alíz, Bernáth Csilla, Tell Zsófia, Tóth Barbara, Radics Ágnes


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen
Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.

Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát
Meccsbeszámoló
Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.