Magyar Kupa: három harmadosztályú csapat a nyolc között

2015. november. 18., 17:01   |    

Magyar Kupa: három harmadosztályú csapat a nyolc között

Kedden és szerdán rendezik a visszavágókat a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Kiesett az MTK és a Honvéd.

A Magyar Kupa nyolcaddöntő-visszavágók első mérkőzésén, kedden délután az békési lila-fehérek látogattak az MTK-hoz. A békéscsabai meccshez hasonlóan a csapatok inkább a biztonságra törekedtek, ami végül a csabaiaknak jött be, mert lehozták kapott gól nélkül a találkozót, és a 84. percben, Damjanovic góljával megszerezték a győzelmet, így 1-0-ás összesítéssel továbbjutottak a legjobb nyolc közé.

Szerdán délben három mérkőzést játszottak, melyek közül a legizgalmasabbnak a Budapest Honvéd kozármislenyi vendégeskedése ígérkezett, hiszen az odavágón a mislenyiek 2-1-es győzelmet arattak nagynevű ellenfelük felett. A Honvéd kilátásait az is rontotta, hogy a harmadosztályú Kozármisleny eddig két OTP Bank Liga-csapatot búcsúztatott a sorozattól - a Puskás Akadémiát és a Diósgyőrt is a baranyaiak ütötték el a továbbjutástól. Alig húsz perccel a kezdősípszó után szinte el is úsztak a piros-fekete remények, hiszen az első meccsen is gólt szerző Wittrédi előbb szép mozdulattal járt túl két védő eszén, majd bevágta a labdát a bal felsőbe. Beke Péter 67. percben szerzett találata pedig biztossá tette a kozármislenyi továbbjutást: a Honvéd Vasziljevics révén csak szépíteni tudott.

Ugyancsak a harmadosztályt képviseli a nyolc között a Tiszaújváros, amely három hete három góllal nyert a BLSZ I-ben szereplő Inter CDF ellen. A budapesti csapatnak a visszavágón sem sikerült javítani, sőt, Angyal Norbert révén a tiszaújvárosiak a fővárosban is győzni tudtak. Sopronban nem született gól, így a Nyíregyháza a hazai 4-1-es győzelmének köszönhetően jutott tovább. A Debreceni VSC az odavágón gól nélküli döntetlent játszott Szegeden, viszont a ma délutáni visszavágón Farkas Márk öngóljával, valamint Szécsi Márk és Horváth Zsolt góljaival magabiztos győzelmet aratott.

Magabiztos, 4-1-es vezetéssel várta a visszavágót a Ferencváros, és Böde góljával már a 8. percben vezetést szereztek a zöld-fehérek. Még Molnár 38. percben szerzett egyenlítésére is volt válaszuk a fővárosiaknak: Pintér Ádám góljával így vezetéssel vonulhattak öltözőbe a ferencvárosi játékosok. Szünet után Hajnal talált be, így már két góllal vezetett az FTC, de alig egy perccel később egymás után két gólt szereztek a hazaiak, így 3-3-as döntetlennel fordultak a hajrára a csapatok. Amit azután jobban bírt a Fejér megyei csapat, és a 81. percben Dilaver öngóljával megszerezte a vezetést és a győzelmet - igaz, ez végül nem ért továbbjutást, hiszen a fővárosi zöld-fehérek így is magabiztosan, 7-5-ös összesítéssel jutottak tovább.

Idegenben 5-0-ra nyert az Újpest a Zalaegerszeg ellen, így a továbbjutás kérdése már az első találkozón eldőlt. Nem is játszott akkora lendülettel a fővárosi csapat, mint az odavágón, a vendégek erejéből pedig nem futotta a szépítésre. Az első félidőben a hazai csapat támadott, de gólt nem sikerült szerezniük. A második félidő elején egy korábbi újpesti kedvenc is pályára lépett: a kezdőrúgást a súlyos beteg Lázár Bence végezte el, akinek innen is jobbulást kívánunk. A 65. percben Hazardot buktatták a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt Balogh Balázs értékesítette, így az Újpest összesítésben már 6-0-ra vezette a párharcot. Végül a ZTE Szakály Attila révén szépített, de az Újpest így is magabiztosan jutott tovább.

Talán a legizgalmasabb párharcot hozta a Videoton FC és a Haladás összecsapása, hiszen az első mérkőzésen a fehérváriak egy góllal jobbnak bizonyultak szombathelyi riválisuknál. A mérkőzés sok helyzetet hozott, amelyek közül a Videoton FC Feczesin révén értékesített is egyet az 58. percben, de Ugrai alig három perccel később egyenlített, így egészen a lefújásig nyílt maradt a továbbjutás. Végül hiába állt közelebb a gólhoz a Videoton FC, maradt a döntetlen, de nem bánkódtak Székesfehérváron, hiszen az idegenbeli győzelemmel így is a nyolc közé jutott a csapat.

Magyar Kupa nyolcaddöntő

2015.11.17., kedd
MTK BUDAPEST - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE: 0-1 (Összesítésben: 0-1)

2015.11.18., szerda
SOPRONI VSE - NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC: 0-0 (1-4)
HR-RENT KOZÁRMISLENY - BUDAPEST HONVÉD: 2-1 (4-2)
INTERNATIONALE CDFSE - TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS: 0-1 (0-4)
DVSC-TEVA – SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA: 3-0 (3-0)
17.00: AQVITAL FC CSÁKVÁR - FERENCVÁROSI TC: 4-3 (5-7)
ÚJPEST FC - ZTE FC: 1-1 (6-1)
VIDEOTON FC - SWIETELSKY HALADÁS: 1-1 (2-1)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS