Diagne repíti az Újpestet

2015. december. 14., 11:13   |    

Diagne repíti az Újpestet

Az Újpest győzelmével megszakadt a Ferencváros hosszú hazai veretlenségi sorozata az OTP Bank Ligában, ráadásul az idény utolsó harmadában parádésan teljesítő lila-fehérek a toronymagasan vezető Fradi mögé feljöttek a második helyre. A képzeletbeli dobogó második és harmadik helyezettje először áll ilyen előkelő helyen az idényben. Mindazonáltal nagyon szoros az élmezőny, a második Újpestet és a hetedik DVSC-Tevát mindössze három pont választja el egymástól.

VASAS–BP. HONVÉD 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Kenesei (75., 11-esből), Debreceni (79.), illetve Kamber (42.)

– A Vasas a legutóbbi két hazai mérkőzését megnyerte. 2011 októberében volt legutóbb hasonlóra példa az élvonalban.
– A piros-kékek az őszi idényben kétszer nyertek hazai pályán 2-1-re, 0-1-es félidei állás után fordítva. Először még augusztusban, a Videoton FC ellen.
– Nem nehéz megállapítani, mely csapatok voltak az angyalföldiek kedvenc ellenfelei az OTP Bank Liga őszi idényében. A csapat az öt győzelméből négyet a Békéscsaba és a Bp. Honvéd ellen ért el.
– Kenesei Krisztián, aki ezúttal is csereként lépett pályára, a harmadik tizenegyes-gólját lőtte az idényben. Debreceni András a 147. élvonalbeli mérkőzésén a második gólját szerezte, 2011. március 12. óta először talált a kapuba. A mostani gólt a nevelőegyesülete ellen szerezte.
– A Bp. Honvéd e találkozó előtt három fordulón át veretlen volt.
– A kispestieknek nem ment ősszel a fővárosi vetélytársak elleni idegenbeli találkozókon. Újpesten ugyan döntetlent játszottak (1-1), de aztán kikaptak 2-1-re a Ferencvárostól, az MTK-tól és a Vasastól is. Több mint 26 hónapja, 2013 októberének eleje óta nem nyertek Budapesten idegenbeli bajnoki találkozót.
– Az immár magyar állampolgárságú Djordje Kamber hét gólt szerzett az őszi idényben, ennél többet a teljes szezonokat tekintve is csak egyszer, a Győrrel bajnoki címmel zárt 2012–2013-as szezonban ért el, nyolcat. Jó esélye van arra, hogy „egyéni rekorddal” zárja majd a mostani bajnokságot.



SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Németh M. (24.), Halmosi (49.), illetve Lencse (41.)

– Négy nyeretlen mérkőzés után szerzett három pontot a Haladás, amely így győzelemmel búcsúzott a régi stadionjától.
– Hazai pályán tíz mérkőzésből hármat nyert meg ősszel a Haladás. Augusztus 15. óta csupán a Videoton FC ellen szerzett három pontot – egészen a mostani győzelemig.
– A vasi zöld-fehérek mindössze két ponttal állnak a második Újpest mögött, Király Gábornál, illetve a Halinál csak a Ferencváros kapott kevesebb gólt. A szombathelyiekhez hasonlóan ugyancsak 19 gólt kapott az Újpest, a Vidi és a Paks.
– Németh Márió a hatodik őszi gólját szerezte meg, ezzel ő a házi gólkirály. Halmosi Péter a második találatát érte el, az elsőt korábbi klubjának, a DVSC-Tevának rúgta.
– Bármennyire meglepő, Mészöly Géza legénysége először nyert két szerzett góllal a 2015–2016-os bajnokságban. A csapat harmadszor jutott két gólig, de az MTK és a DVSC ellen, mindkétszer hazai pályán, csak döntetlenig jutott.
– A Puskás Akadémia augusztus 22. óta mindössze egy bajnoki mérkőzését nyerte meg, a Vasas elleni idegenbelit.
– Lencse László október 3. óta négy gólt szerzett a bajnokságban. E négy meccsen mindössze egy pontot gyűjtöttek a felcsútiak.



DIÓSGYŐRI VTK–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Novothny (28.), Koman (61.)

– A Diósgyőri VTK szeptember 19. óta először nyert hazai bajnoki mérkőzést. Az idegenbelieket is figyelembe véve október 17. óta először győzött.
– Ez volt a DVTK első kétgólos, s a második kapott gól nélküli győzelme az idényben.
– Novothny Soma a negyedik gólját érte el, az utolsó két őszi fordulóban két gólt szerzett. Az Itáliából hazatért korosztályos válogatott csatár lett a borsodi klub házi gólkirálya az őszi idényben.
– Koman Vladimir augusztus elseje, a Videoton FC elleni, büntetőből lőtt gólja óta először talált a kapuba.
– Az utolsó helyen álló Békéscsaba Laczkó Zsolt kiállítása (65.) miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.
– Zoran Szpisljak együttese hetedszer kapott ki vendégként, s ezzel beérte a Vidit.
– A Viharsarok lila-fehérjeinek nem ment a keleti régióbeli vetélytársak ellen. A DVSC-Teva és a Diósgyőr elleni négy találkozón mindössze egy pontot szerzetek. A két idegenbeli meccset 0-9-es gólkülönbséggel veszítették el.



VIDEOTON FC–PAKSI FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Géresi (80.)

– A Videoton FC idénybeli kilencedik hazai győzelmével a bajnoki tabella harmadik helyére jött fel, megelőzve a Paksot.
– A Sóstói Stadiontól e győzelemmel búcsúzó székesfehérváriak 2014. október 19. óta 17 hazai meccsből csak négyen kaptak gólt. A legutóbbi 720 hazai játékpercben csak három gólt kaptak.
– A Vidi a bajnokság első 10 fordulójában kilenc, a további kilencben 21 pontot gyűjtött.
– Utóbbi kilenc találkozóból nyolcan Horváth Ferenc irányította már a csapatot. Az egykori válogatott játékos 8 meccsen gyűjtött 18 pontja 75 százalékos teljesítmény, a második legjobb az OTP Bank Ligában (esetenként: gyakorlatilag) vezetőedzőként dolgozó 15 szakvezetőé között. Thomas Doll előzi csak meg, aki a lehetséges 57 pontból 49-et megszerzett a Ferencvárossal (85,96 százalék).
– Géresi Krisztián a negyedik élvonalbeli bajnoki mérkőzésén megszerezte az első gólját. A tehetséges támadó az idény korábbi szakaszában tíz bajnoki gólt szerzett a Videoton FC második csapatában, az NB III Nyugati csoportjában.
– A Paks sorozatban négy bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen, e találkozókon egyetlen gólt szerzett. A legutóbbi hármon egyet sem.
– Csertői Aurél együttese hat gólt szerzett vendégként az OTP Bank Liga őszi idényében, ezek közül ötöt a két újonc ellen. Az első négy és az utolsó három találkozón szerzett gól nélkül maradt a csapat, a köztes hármon született a hat találat.



DEBRECENI VSC-TEVA–MTK BUDAPEST 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Horváth Zs. (13., 55., 72.), illetve Ramos (90.)

– Az MTK-ból igazolt dr. Horváth Zsolt élvonalbeli pályafutása első mesterhármasát szerezte. Ez volt mindössze a hatodik mérkőzése az OTP Bank Liga őszi idényében, de az MTK ellen mindkét találkozón kezdett. Övé az első mesterhármas az NB I 2015–2016-os szezonjában.
– Három nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a DVSC-Teva a bajnokságban.
– A Loki mindössze négy hazai mérkőzését nyerte meg az idényben (három döntetlen és három vereség mellett).
– Kondás Elemér együttese 15 gólt szerzett ősszel a Nagyerdei stadionban, ezek kétharmadát a Békéscsaba és az MTK ellen. A többi nyolc találkozóra csak öt gól jutott.
– Az MTK először kapott három gólt a bajnoki idényben. A kék-fehérek először kaptak három gólt a 2014. augusztus 23-i, Videoton FC elleni 0-5 óta.
– Az MTK tizenkét őszi idegenbeli meccséből csak kettőt nyert meg, összesen tizenegy pontot gyűjtött. Ugyanakkor a legutóbbi hét, vendégként játszott mérkőzéséből kizárólag a Vidi ellen nem szerzett pontot, szeptember 26. óta minden idegenbeli mérkőzésén (a székesfehérvárit kivéve) tudott gólt szerezni.
– A kék-fehérek 2012 novembere óta nem tudnak nyerni a cívisvárosban.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Diagne (59.)

– Az Újpest először szerzett pontot, sőt pontokat a Groupama Arénában, 2010. április 30. óta először győzött az Üllői úton.
– A lila-fehérek a legutóbbi hét fordulóban 19 pontot szereztek. Az előző 12-ben csak tizenkettőt. Október 17-én, a 12. forduló után a kilencedik helyen álltak a bajnokságban, csupán az ősz leggyengébb három csapatát, a Puskás Akadémiát, a Vasast és a Békéscsabát megelőzve. Azóta ellenben egyetlen csapat sem szerzett náluk több pontot.
– Mbaye Diagne sorozatban a hetedik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, immár egyetlen gólra megközelítette a 12 találatos Böde Dánielt a mesterlövészek listáján. Diagne a 11 gólját 10 mérkőzésen szerezte, ő az egyedüli, aki ősszel legalább tíz bajnoki találkozón gólt szerzett az élvonalban.
– Április 19-e óta az Újpest 26 bajnoki mérkőzéséből 17-et megnyert. Miközben akadt egy kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozata. Április 19. és augusztus 1. között tíz mérkőzésen 28, október 24. óta hét mérkőzésen 19 pontot szerzett.
– A Ferencváros házigazdaként legutóbb 2013 áprilisában szenvedett vereséget, de a Pécs elleni találkozót (1-2) a Puskás Ferenc Stadionban rendezték. Az Üllői úton, akkor még az Albert Flórián Stadionban utoljára 2012 augusztusában kapott ki az FTC, amikor a Budapest Honvéd győzött 2-0-ra.
– Thomas Doll együttese először kapott ki bármilyen tétmérkőzésen a Groupama Arénában. Elveszítette 2015 őszi, százszázalékos hazai mérlegét.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS