Szabó Gergő a válogatott új sajtófőnöke

2016. január. 29., 13:11   |    

Szabó Gergő a válogatott új sajtófőnöke

Újságíróként és sajtófőnökként is tapasztalt szakember került Bernd Storck szövetségi kapitány és a magyar válogatott mellé.

A 38 esztendős Szabó Gergő az utóbbi években hazai élvonalbeli futballklubok sajtófőnöki feladatait látta el, több vezetőedző mellett is dolgozott a Videoton FC Európa Liga-főtáblás, majd bajnoki címet nyerő együttesénél, az utóbbi hónapokban pedig az MTK Budapestnél tevékenykedett. Legutóbbi munkái előtt, a Magyar Televízió és a Hír TV sportszerkesztőségeinél töltött évei alatt jelentős televíziós és újságírói tapasztalatokra tett szert, és vált a hazai sportújságíró-társadalom ismert tagjává.

A több nyelven is jól beszélő Szabó Gergő a jövőben az A-válogatott sajtómunkájáért felel, míg az MLSZ kommunikációs osztályát változatlanul Dinnyés Márton vezeti, a szövetség általános szóvivője pedig Sipos Jenő marad.

- A korábbi hagyományokat folytatva, ismét olyan szakember kerül az A-válogatott mellé, aki jól ismeri a sajtókiszolgálás szabályait, emellett újságírói gyakorlattal is rendelkezik, így több oldalról átlátja a válogatott melletti tennivalókat. Szabó Gergő érkezésével a Bernd Storck által vezetett, a nyári Eb-re készülő válogatott stábja tapasztalt munkatárssal bővül, aki sokat segíthet a csapat mindennapos feladataiban, miközben, szakmai múltja miatt, nagy empátiával kezelheti a média képviselőinek kéréseit - mondta Szabó Gergő kinevezéséről Dinnyés Márton.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS