Magyar Kupa: a Debrecen az első elődöntős

2016. március. 01., 20:25   |    

Magyar Kupa: a Debrecen az első elődöntős

A DVSC-Teva Takács Tamás mesterhármasával 5-0-ra legyőzte a Nyíregyháza Spartacust a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján.

A debreceniek három hete 2-1-re nyertek Nyíregyházán, így egygólos előnyben várták a hazai visszavágót. A Szpari nem mondott le a továbbjutásról, meglepetésre készült, de több kulcsembere is hiányzott a kezdőcsapatból, és hiányuk érződött is a csapat játékán. A Loki a 16. percben a debütáló Takács Tamás góljával szerzett vezetést (1-0), a Diósgyőrből télen igazolt csatár első találata után gyorsan meglőtte a másodikat is, a 37. percben szintén eredményes volt (2-0).

A második félidőre eldőltek a fontos kérdések, a nyírségiek lélekben feladták a párharcot, a DVSC pedig kihasználta az adódó lehetőségeit, és fölényessé tette sikerét. Takács az 52. percben már mesterhármasnál járt (3-0), a 71. percben Tisza Tibor (4-0), a 85. percben pedig a szintén télen szerződtetett Djelmic volt eredményes, így alakult ki az 5-0-ás végeredmény. A DVSC-Teva 7-1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe, és várja ellenfelét a holnap esti sorsolás előtt.

DVSC-Teva - Nyíregyháza Spartacus 5-0 (2-0)
Gólszerző: Takács T. (16., 37., 52.), Tisza (71.), Djelmic (85.)

A Magyar Kupa negyeddöntőjének szerdai programja:

Termálfürdő Tiszaújváros - Újpest FC 13.30 HR Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre, 13.30 Videoton FC - Ferencváros, 18.00

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS