Szerdán a döntőért játszanak a Magyar Kupában

2016. március. 15., 21:59   |    

Szerdán a döntőért játszanak a Magyar Kupában

A Békéscsaba a Szusza Ferenc Stadionba látogat szerdán, majd a Ferencváros a Debrecen otthonában lép pályára a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésein. Az újpesti összecsapás 16.00 órakor, a debreceni 18.00 órakor kezdődik, mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Érdekesség, hogy a Magyar Kupa négy elődöntőse közül három is megnyerte a Magyar Kupát 2013 tavasza óta legalább egyszer (2013: DVSC-Teva, 2014: Újpest, 2015: Ferencváros), a "kakukktojás" Békéscsaba eddigi egyetlen kupadiadalát 1988-ban aratta. Azok a békéscsabai szurkolók, akik még emlékeznek a nyolcvanas évek kupaszerepléseire, minden bizonnyal rossz ómennek tartják, hogy csapatuk éppen az Újpesttel került össze a legjobb négy között. A két gárda ugyanis 1982-ben és 1983-ban is találkozott egymással a sorozat elődöntőjében. Mindkétszer a fővárosiak jutottak tovább, előbb 1-0-ra, majd hosszabbítás után 6-3-ra nyertek a vidéki lila-fehérek ellen. A Békéscsaba története során még sosem nyert bajnoki mérkőzést sem az Újpest otthonában, vagyis a múlt eredményei alapján a házigazdák magabiztosan várhatják a találkozót.

Ebben az idényben Újpesten 2-0-ra, Békéscsabán 3-1-re nyertek a fővárosiak, a két csapat harmadik bajnoki meccsét a két kupatalálkozó között rendezik Békéscsabán. Zoran Spisljak, az Előre korábban Újpesten is dolgozó vezetőedzője nem számíthat több kulcsemberére, Takács Péter eltiltás, Nathan Eccleston, Laczkó Zsolt és Vadász Viktor sérülés miatt nem léphet pályára szerdán. A Szusza Ferenc Stadionban 16 órakor kezdőd mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu oldalon 1700-3300 forintért.

A két csapat augusztusi, fővárosi bajnokijának összefoglalója:



A másik párharc Debrecenben kezdődik meg, ahol a Ferencváros alighanem hasonló eredményre készül majd, mint legutóbbi tétmeccsén a Nagyerdőben. Augusztusban magabiztosan, 3-0-ra győzte le a hajdúságiakat az OTP Bank Ligában, majd november végén ugyancsak 3-0-ra nyert szerdai riválisa ellen a Groupama Arénában. Kondás Elemér együttese 2013. augusztus 25. óta egyetlen mérkőzésen (tétmeccsen és barátságoson) sem tudott nyerni a Ferencváros ellen, immár kilenc találkozó óta tart ez a széria.

A hétvégi bajnoki fordulóban ellentétes eredményeket ért el a két csapat: a Loki meglepetésre 3-0-ra kikapott saját közönsége előtt a Honvédtól, míg a Ferencváros 0-0-ás félidőt követően 4-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát.

- A hétvégi, Puskás Akadémia elleni mérkőzés második félideje már az a futball volt, amit szeretnénk látni. Dominánsak voltunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a fiatalok is lendítettek a játékunkon - nyilatkozta a fradi.hu-nak Thomas Doll a szerdai mérkőzés kapcsán. - Jó volt megtapasztalni, hogy egy-két gólnál többet is tudunk lőni. A Debrecen elleni találkozó legalább olyan kemény lesz, mint a Videoton elleni volt. Férfias, kemény játékkal, és higgadt, taktikus gondolkozással kell pályára lépnünk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kihagyjon a koncentrációnk, hiszen azt egy Loki-szintű csapat azonnal megbünteti. Adott egy nagyon komoly és szép feladat, meg kell oldanunk!

fradiloki|

A másik oldalon gyökeres fordulatban bíznak a hétvégi formához képest. Takács Tamás szerint a debreceni játékosok túltették magukat a hétvégi bajnoki vereségen, és szeretnék megmutatni, hogy nem törte meg őket a váratlan vereség.

- Úgy vélem, helyretettük magunkban a történteket, és most már föl kell emelnünk a fejünket, s csak a szerdai kupameccsre szabad koncentrálnunk. Meg kell mutatnunk a Fradi ellen, hogy nem tört meg bennünket a Honvéd elleni sikertelenség - nyilatkozta a Debreceni Naplónak a csatár. - A legjobb négy között már nincs könnyű ellenfél, én személy szerint örültem az FTC-nek, olyan csapat, amellyel élvezetes meccset vívhatunk, és amely ellen bebizonyíthatjuk, mire vagyunk képesek. Izgatottan várjuk a kilencven percet, szeretnénk előnyt szerezni a visszavágóra, és ha kapott gól nélkül tennénk azt, még csodálatosabb lenne!

Érdekesség, hogy a Ferencváros és a DVSC-Teva egyszer sem játszott még egymással kupamérkőzést az elmúlt húsz évben.

A találkozóra a hazai szurkolók számára a bérletek érvényesek, jegyek pedig elővételben megvásárolhatók - 1000-től 3500 forintig terjedő áro - online a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, illetve a Nagyerdei stadionban lévő Loki Shopban. A mérkőzés napján az ajándékbolt 10 órától lesz nyitva. A Nagyerdei Stadion és a Víztorony pénztárai 12 órakor nyitnak. A debreceni összecsapásra szóló vendégjegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, 1000 forintos egységáron. A mérkőzés helyszínén már nem árusítanak vendégbelépőket.

A DVSC és a Ferencváros augusztusi, nagyerdei bajnokijának összefoglalója:


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS