Rakitić nélkül is bombaerős a horvát keret
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. március. 25., 14:00
Rakitić nélkül is bombaerős a horvát keret

Világsztárokkal, egyebek mellett az olasz, a spanyol és a német liga kiválóságaival érkezik a horvát válogatott Budapestre. Ivan Rakitić, a Barcelona ásza, a 2015-ös BL győztese ugyan sérült, de ott lesz az Üllői úton a 2013-as és a 2014-es Bajnokok Ligája-döntő egy-egy győztese.

Lovre Kalinić
Született: 1990. 04. 03. Klubja: Hajduk Split. Válogatottságai száma: 3

A dalmát kapus Splitben született, egy környékbeli kis klubban, az NK Solinban kezdett futballozni, tízéves kora óta a Hajduk tagja. Egyesülete háromszor is kölcsönadta, így védett a Junak Sinjben, a Novaljában és a Karlovacban is. A Hajdukkal 2013-ban az országos kupa győztese lett. A 2015–2016-os bajnoki idényben 775 percen keresztül nem kapott gólt, s ezzel megdöntötte Zoran Slavica 1992–1993-as klubrekordját. Tizenöt éves kora óta tagja a korosztályos válogatottaknak, az A-válogatottban 2014. november 12-én, az argentinok ellen Londonban mutatkozott be. Lionel Messi tizenegyesből lőtte neki a döntő gólt.

Danijel Subašić
Született: 1984. 10. 27. Klubja: AS Monaco. Válogatottságai száma: 19

Zadari származású, a helyi csapatban kezdte a karrierjét, illetve ott lett első ligás kapus a 2003–2004-es idényben. 2008-ban, 81 bajnokival a háta mögött átigazolt a Hajdukhoz, ahol három és fél év alatt 95 bajnoki jutott neki. 2010-ben megnyerte a dalmátokkal a Horvát Kupát. 2012 januárja óta légiós, ötödik idényét tölti az AS Monacóban, azóta ő a hercegség klubjának első számú kapusa. (Néhány nappal Koman Vladimir szerződtetése előtt került a piros-fehérekhez.) Eddigi legnagyobb klubsikere légiósként: 2014-ben második lett a Ligue 1-ben. A Monacóban edzője volt a mostani idény egyik sikeredzője, a Leicester Cityt irányító Claudio Ranieri. A horvát A-válogatottban 2009. november 14-én debütált, nem játszó kerettag volt a 2012-es Európa-bajnokságon és a 2014-es világbajnokságon is. A legendás előd, Stipe Pletikosa visszavonulása óta az első számú horvát kapus.

Ivan Vargić
Született: 1987. 03. 15.. Klubja: HNK Rijeka. Válogatottságai száma: 2

A harmadik számú horvát kapus Szlavóniában, Eszéktől nem túl messze, Đakovóban született. Az NK Osijek nevelése, az immár Mészáros Lőrinc tulajdonába került egyesület kétszer is kölcsönadta, előbb a Vukovar ’91-nek (2006–2007), majd a finn Honkának (2008). A 192 centis kapus 2013 óta a HNK Rijeka tagja, immár csak kölcsönjátékosként, miután a télen 2,7 millió euróért megvette a Lazio, amelyhez a nyáron csatlakozik majd. Vargić – Kalinićhoz hasonlóan – klubcsúcsot állított fel a mostani bajnoki idényben hosszú góltalansági szériájával, ősszel 783 percen keresztül nem kapott gólt. Az A-válogatottban ő is 2014-ben, az argentinok ellen debütált, két meccs, de mindössze két perc jutott eddig neki.

Vedran Ćorluka
Született: 1986. 02. 05. Klubja: Lokomotiv Moszkva. Válogatottságai/góljai száma: 86/4.

Derventában, egy, a mai szerb-bosnyák határon lévő kis faluban született. A zágrábi Dinamo nevelése, 17 évesen már az első csapat keretéhez tartozott, majd klubja kölcsönadta az Inter Zaprešićnek, amellyel a 193 centi magas védő meglepetésre bajnoki ezüstérmet szerzett. 2005 és 2007 között ismét a Dinamo játékosa volt, mindkétszer bajnok, 2007-ben kupagyőztes lett. 2007 nyarától a Manchester Cityben játszott, aztán 2008 szeptemberében átlépett a Tottenham Hotspurhöz. Gyakorlatilag 2011 végéig volt a Spurs játékosa, a 2012-es tavaszt, kölcsönben, a Bayer Leverkusennél töltötte. 2012 nyarán 5,5 millió euróért (!) igazolt a Lokomotiv Moszkvához, amelynek mindmáig tagja. Tavaly az Orosz Kupa győztese lett. Az A-válogatottban 2006. augusztus 16-án, az akkor friss világbajnok olaszok ellen mutatkozott be. Részt vett a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokságon, valamint a 2014-es világbajnokságon.

Dejan Lovren
Született: 1989. 07. 05. Klubja: Liverpool FC. Válogatottságai/góljai száma: 31/2

A mai Bosznia-Hercegovina negyedik legnagyobb városában, Zenicában született, nem ott fel azonban, mivel a háború miatt a família a kilencvenes évek elején Münchenbe költözött. Dejan Lovren hét évet élt a bajor városban, megtanult németül, de a családdal – megfelelő dokumentumok hiányában – kénytelen volt elköltözni Németországból. Az új állomáshely Karlovac lett, ahol a kisfiúnak még a horvát nyelvvel is meg kellett birkóznia. A futballban sokkal sikeresebbnek bizonyult, a helyi csapatban kezdett, 2004 és 2009 között a Dinamo Zagreb játékosa volt, de az első két évben az ifik között szerepelt, majd a klub kölcsönadta az Inter Zaprešićnek. A Dinamóból igazolt 2010 januárjában, 8 millió euróért, a francia Olympique Lyonhoz, aztán a 2013–2014-es idényt Angliában, a Southamptonnál töltötte. 2014 nyarán néhány napon belül a Szentek harmadik olyan játékosa lett Rickie Lambert és Adam Lallana után, aki a Liverpoolhoz igazolt. Azóta a „vörösök” játékosa, a mostani idényben Bogdán Ádám klubtársa, s egyben a Ligakupa ezüstérmese. A horvát válogatottban 2009. október 8-án, Katar ellen mutatkozott be. Részt vett a 2014-es világbajnokságon.

Gordon Schildenfeld
Született: 1985. 03. 18. Klubja: Dinamo Zagreb. Válogatottságai/góljai száma: 24/1

Šibenikben jött a világra, németes hangzású családnevére magyarázat, hogy édesapja osztrák származású, szlovén gyökerekkel rendelkezik. A 191 centi magas középső védő 2007-ig szülővárosa első számú klubjában futballozott, majd a 2007–2008-as idényt a Dinamo Zagrebben töltötte. Utána vándorlásba kezdett. Előbb a török Beşiktaş tagja volt, de a klub előbb az MSV Duisburgnak, majd a Sturm Graznak kölcsönadta. A 2010–2011-es idényt is Grazban töltötte, Szabics Imre is a klubtársa volt. Utána a horvát védő egy idényt az Eintracht Frankfurtban, majd hármat Oroszországban, Dzsudzsák Balázzsal azonos munkáltatónál, a Dinamo Moszkvánál töltött. Igaz, keveset játszottak együtt, mert az orosz klub kölcsönadta Schildenfeldet előbb a PAOK-nak, majd a Panathinaikosznak. A mostani idény kezdete óta ismét a zágrábi Dinamo játékosa. A horvát és az osztrák futballban is egyszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes, sőt nyert egy kupasorozatot Görögországban is. A válogatottban 2009. november 14-én, Liechtenstein ellen debütált. Részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon. Nem játszó kerettag volt a brazíliai világbajnokságon.

Darijo Srna
Született: 1982. 05. 01. Klubja: Sahtar Doneck. Válogatottságai/góljai száma: 128/21

A családnevének jelentése: szarvas. Az ország legdélebbi részén, a Dubrovnikhoz közeli Metkovićban született. Tizenhét évesen került a Hajduk Splitbe, csereként két mérkőzésre már az 1999–2000-es idényben beszállt az első csapatba. A 2002-es világbajnokság előtti szezon volt az első, amelyet végigjátszott, de a következő hozta meg a számára a nagy kiugrást: abban a liga legjobb középpályásai közé emelkedett. Egyszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes volt hazájában. A nemzetközi futballvilág figyelmét a 2002 őszi, bolgárok elleni utánpótlás-Eb-selejtezőn hívta fel magára először, mesterhármasával nyertek 3-1-re a horvátok. Otto Barić, az akkori kapitány azonnal felvitte őt az A-válogatotthoz, amelyben a mezőny legjobbjaként mutatkozott be a románok elleni, temesvári találkozón. 2003 (!) óta folyamatosan az ukrán Sahtar Doneck játékosa, Ukrajnában nyolcszoros bajnok, ötszörös kupagyőztes. Csapatával 2009-ben megnyerte az UEFA-kupát. A horvát válogatottsági rekorder, 21 góljával – védekező játékos létére – a harmadik. Részt vett a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokságon, valamint a 2006-os és a 2014-es világbajnokságon. A horvát válogatott csapatkapitánya.

srna|

Domagoj Vida
Született: 1989. 04. 29. Klubja: Dinamo Kijev. Válogatottságai/góljai száma: 35/1

Az eszéki születésű, sokoldalú, középen és a jobb oldalon is bevethető hátvéd a Jedinstvo Donji Miholjac nevű csapatban kezdett futballozni, majd 2003 és 2010 között az NK Osijek tagja volt, a 2006–2007-es szezonban debütált az első osztályban. Első légiósidénye nem sikerült jól, alig játszott a Bayer Levrkusenben. 2011-ben hazatért a Dinamóhoz, majd 2013-ban Zágrábból Kijevbe, egyik Dinamóból a másikba szerződött. 2012 tavaszán előbbivel, 2015-ben utóbbival duplázott, illetve a kijeviekkel megnyerte a 2014-es Ukrán Kupát is. Az A-válogatottban 2010. május 23-án, a walesiek ellen játszott először. Nem játszó kerettag volt a brazíliai világbajnokságon.

Šime Vrsaljko
Született: 1992. 01. 10. Klubja: US Sassuolo. Válogatottságai/góljai száma: 16/0

Zadari születésű, de a Dinamo Zagreb nevelése. 2006 és 2013 között volt a legeredményesebb horvát klub tagja. (Leszámítva azt a rövid szakaszt, amelyben a Lokomotivát erősítette.) 2013 óta olasz klubokban játszik, előbb a Genoa mezét viselte, majd 2014 óta a Sassuolo szélsőhátvédje. Az A-válogatottban 2011. február 9-én, a csehek ellen szerepelt először. Nem játszó kerettag volt a brazíliai világbajnokságon.

Domagoj Antolić
Született: 1990. 06. 30. Klubja: Dinamo Zagreb. Válogatottságai/góljai száma: 2/0

A zágrábi születésű középpályás eddig még csak a horvát főváros valamelyik klubjában szerepelt. Első klubja az NK Ponikve volt, majd a Dinamóhoz került. 2007-ben került fel az első csapat keretébe, a kékek azonban a 2008–2009-es idényben kölcsönadták, 2010 és 2013 között átengedték fiókcsapatuknak, a Lokomotivának. Antolić, aki 2014-ben és 2015-ben is bajnok lett a Dinamóval, 2014 novemberében, az argentinok elleni londoni mérkőzésen debütált a válogatottban.

Milan Badelj
Született: 1989. 02. 25. Klubja: Fiorentina. Válogatottságai/góljai száma: 18/1

Ő is zágrábi születésű, s a Ponikve nevelése, 2002 és 2005 között az NK Zagreb, majd 2007 és 2012 között a Dinamo mezét viselte. Klubja a 2007–2008-as idényben kölcsönadta a Lokomotivának. Luka Modrić kiszemelt utódaként tért vissza, megvetette a lábát az első csapatban. Négyszeres horvát bajnok, háromszoros kupagyőztes. 2012 és 2014 augusztusa között a Hamburger Sport Vereint erősítette, majd immár második idényét tölti Olaszországban, a Fiorentinánál. Az A-válogatottban 2010. május 23-án, Wales ellen mutatkozott be. A 2012-es Eb-n és a 2014-es vb-n is kerettag volt, de nem játszott.

Marcelo Brozović
Született: 1992. 11. 16. Klubja: Internazionale. Válogatottságai/góljai száma: 15/4.

A zágrábi születésű középpályás a Hrvatski dragovoljac nevelése, klubja kiesése után igazolt át 2011-ben a Lokomotivához. 2012-ben érett meg arra, hogy a Dinamo a soraiba hívja. Azóta három horvát bajnoki címet szerzett, mire a harmadikat megnyerte a klub, ő már a milánói Inter kölcsönjátékosa volt. Másfél éves kölcsönszerződése 2016 nyarán jár majd le. Az A-válogatottban a brazíliai világbajnokság előtt, 2014. június 6-án, az ausztrálok ellen mutatkozott be, játszott is a Mundialon.

Alen Halilović
Született: 1996. 06. 18. Klubja: Sporting Gijón. Válogatottságai/góljai száma: 8/0

A horvát futball egyik legnagyobb ígérete dubrovniki születésű, de 16 évesen és 101 naposan a Dinamo Zagreb mezében debütált a Hajduk Split elleni örökrangadón. Tizenegy nappal később a horvát élvonal történetének legfiatalabb gólszerzője lett, megdöntve Mateo Kovačić 2010-es csúcsát. Kétszeres horvát bajnok. 2014 tavaszán, hosszas huzavona után az FC Barcelona játékosa lett. A 2014–2015-ös idényben bajnoki meccset nem játszott a katalánokkal a Primera Divisiónban, szerepelt ellenben a kupában, amelyet meg is nyert a Barça. 2015 nyarán a Sporting Gijón egy évre kölcsönvette. Az A-válogatottban 2013. június 10-én, a portugálok ellen mutatkozott be. Édesapja, Sejad hajdanán a horvát és a bosnyák válogatottban is szerepelt.

Mateo Kovačić
Született: 1994. 05. 06. Klubja: Real Madrid. Válogatottságai/góljai száma: 25/1

Linzben született, boszniai horvát szülők gyermekeként. Már 13 évesen óriási tehetségnek tartották, több európai sztárklub szerette volna megszerezni, de családi tanácsra a Dinamo Zagrebhez igazolt. Tizenhat évesen és 198 naposan a horvát liga történetének legfiatalabb gólszerzője lett – pedig addigra túl volt már egy súlyos lábsérülésen –, rekordját később Alen Halilović megdöntötte. Kovačić, akit ifjú kora ellenére, okos játékát elismerve Professzornak becéznek, kétszeres bajnokként és kétszeres kupagyőztesként igazolt 2013 elején, közel 15 millió euróért, a milánói Interhez. (A társak megnyerték neki Zágrábban 2013 tavaszán a harmadik bajnoki címet is.) Két és fél idényt töltött a fekete-kékeknél, majd az uEFA pénzügyi szabályzata miatt az Inter kénytelen volt őt eladni. Busás haszonnal tette meg, a Real Madrid 29 euróért vásárolta meg. Mateo Kovačić 2013. március 22-én mutatkozott be az A-válogatottban, részt vett a 2014-es világbajnokságon.

modric|

Luka Modrić
Született: 1985. 09. 09. Klubja: Real Madrid. Válogatottságai/góljai száma: 88/10

Zadarban született, a helyi klub nevelése, onnan igazolt a Dinamo ifibe. Később a bosnyák ligában is megfordult, 2003–2004-ben a Zrinjski futballistája volt, majd az Inter Zapresić érintésével került vissza a Dinamóba. Háromszoros bajnokként, kétszeres kupagyőztesként állt légiósnak, 2008 nyarán. Négy éven keresztül a Tottenham Hotspurt erősítette, majd 2012-ben, José Mourinho határozott kérésére, a Real Madridhoz igazolt. Ő lett a királyi klub történetének negyedik horvát játékosa, Davor Šuker, Robert Prosinečki és Robert Jarni után. (Azóta Mateo Kovačić-csal ötösre bővült a névsor.) Luka Modrić még három napja sem volt az egyesület tagja, amikor megnyerte az első „spanyol” trófeáját, az ottani Szuperkupát. 2014-ben, immár Carlo Ancelotti irányításával, tagja volt a Bajnokok Ligáját megnyerő alakulatnak, az idény egyik legjobb Real Madrid-játékosa volt. Az idény végén bekerült az UEFA álomtizenegyébe, s megkapta a szezon legjobb középpályásának járó díjat a Primera Divisiónban. Klubvilágbajnok, európai Szuperkupa-győztes, a spanyol Király-kupa győztese. A mostani idényben a FIFPro választásán bekerült az Év csapatába a FIFA-gálán. Modrić 2006. március elsején, az argentinok elen mutatkozott be a válogatottban, részt vett a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokságon, valamint a 2006-os és a 2014-es világbajnokságon. Négyszer választották meg Horvátországban az Év játékosának.

Ivan Perišić
Született: 1989. 02. 02. Klubja: Internazionale. Válogatottságai/góljai száma: 44/12

Spliti születésű, a Hajduk nevelése, de 17 éves kora óta külföldön játszik. 2006 és 2009 között a francia Sochaux tagja volt, a B-csapatban kapott helyet, majd a Peugeot-gyár alakulata kölcsön is adta a belga Roeselare együttesének. Perišić 2009 és 2011 között az FC Bruges, majd 2011 és 2013 között a Borussia Dortmund, 2013 és 2015 között pedig a Wolfsburg futballistája volt. 2015. augusztus 30-án, 16 millió euróért az Internazionaléhoz igazolt. Az A-válogatottban 2011. március 26-án, a mostani meccs előtt napra pontosan öt évvel, a grúzok ellen mutatkozott be. Részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon és a 2014-es világbajnokságon. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben ő volt a horvátok házi gólkirálya.

Mario Mandžukić
Született: 1986. 05. 21. Klubja: Juventus FC. Válogatottságai/góljai száma: 64/20

A szlavóniai Bródban (régi magyar nevén Nagyrévben) született. Hatéves korában a németországi Ditzingenbe került, ott kezdett futballozni. A szüleinek, illetve a családnak hamarosan vissza kellett térnie Horvátországba, ahol előbb az NK Marsonia, illetve egy idényen át, kölcsönjátékosként, az NK Željezničar Slavonski Brod mezét viselte. Tizennyolc évesen mutatkozott be a felnőttek között, 2010-ig az NK Marsonia, az NK Zagreb, majd 2007-től a Dinamo Zagreb csapatát erősítette. Azóta szerepel légiósként, a Wolfsburgban 56 bajnoki meccsen 20, a Bayern Münchenben 54 találkozón 33, majd az Atlético Madridban 28 találkozón 12 gólt ért el. 2015 nyara óta a Juventus csatára. Háromszoros horvát bajnok, kétszeres kupagyőztes. A Bayernnel kétszeres német bajnok, kétszeres DFB-kupa-győztes, a Bajnokok Ligája, az európai Szuperkupa és a klubvilágbajnokság győztese lett. Az Atléticóval spanyol, a Juventusszal olasz Szuperkupa-győztes. Horvátországban kétszer megválasztották az Év játékosának. Az A-válogatottban 2007. november 17-én, a macedónok ellen debütált, részt vett a 2012-es Eb-n és a 2014-es vb-n. A négy évvel ezelőtti kontinensbajnokságon egyetlen játékos sem szerzett több gólt nála.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...