Női U19: döntetlennel kezdtük az elitkört

2016. április. 05., 17:02   |    

Női U19: döntetlennel kezdtük az elitkört

Oroszország ellen lépett pályára korosztályos válogatottunk a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkör első játéknapján, és bár ellenfelünk korán vezetést szerzett, egyenlítettünk, és végül igazságos döntetlen született.

Napos idő és száraz pálya várta női U19-es válogatottunkat az Eb-elitkör első mérkőzésén, a szombathelyi Király Sportcentrumban, Turtóczki Sándor tanítványai Oroszország fiataljaival csaptak össze a sorozat első mérkőzésén. Az előzetes várakozásoknak megfelelően ellenfelünk már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést: keményen letámadtak az orosz lányok, és a megszerzett labdákat azonnal a támadóikra ívelték. Az első percek támadásait csak szabálytalanul tudtuk megállítani. Nem is bírta sokáig a nyomást a magyar válogatott, a 8. percben Khotyreva révén megszerezte a vezetést Oroszország. Nem esett össze a góltól a magyar csapat, hamar rendeztük a sorokat, és átvettük a játék irányítását. Helyzetekig is eljutottunk, de az első félidőben még nem tudtunk betalálni.

A második félidőben tovább harcolt a magyar csapat az egyenlítésért, és az erőfeszítéseinket az 56. percben siker koronázta: Kaján Zsanett villantotta meg kivételes képességeit, először az átvétellel szépen fordult le a védőjéről, majd még két védőt kicselezve a kapussal szemben klasszis megoldást választott, és egy bokamozdulattal a hálóba emelte a labdát. A félidő hátralevő részében bár próbálkozott a magyar csapat, újabb gólt nem tudott szerezni, így bár talán egy kicsivel közelebb álltunk a győzelemhez, igazságos döntetlen született.

- Azt gondolom, hogy a játék képe alapján igazságos döntetlen született - kezdte értékelését az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor szövetségi edző. - Kis szerencsével meg is nyerhettük volna a mérkőzést, hiszen Krascsenics révén volt egy nagyon nagy helyzetünk. Bevallom, meglepett minket az orosz csapat, de a kezdeti megilletődöttséget jól kezelték a lányok, és ugyan kaptunk egy elkerülhető gólt, azonnal váltani tudtunk. Tudtuk, hogy a magyar játékosok képzettebbek, viszont fizikálisan fölénk nő majd az orosz válogatott, többségében sikerült kézben tartani a mérkőzést. Svájctól kombinatívabb futballt várunk, így más meccsre számítok, megpróbálunk alaposan felkészülni belőlük. Úgy néz ki, hogy egy ez kiegyenlítettebb csoport, így ha a szerencse is mellénk áll, akkor jó eredményt érhetünk el.

Oroszország-Magyarország: 1-1 (1-0)
Magyarország: Schildkraut Fruzsina - Szabó Dorottya, Németh Hanna, Turányi Lilla, Rozmis Gabriella - Kocsán Petra (Szakonyi Emese, 63.), Farádi-Szabó Edina, Gruber Brigitta (Csányi Diána, 88.) - Gelb Mónika (Krascsenics Csilla, 75.), Kaján Zsanett, Krascsenics Petra
Gól: Kaján (56.)

A csoport másik mérkőzésén:
Svájc-Norvégia: 2-2

További program:
Április 7., csütörtök:
Svájc-Magyarország, 14.00 (Szombathely, Király Sportcentrum)
Norvégia-Oroszország, 14.00 (Bük)

Április 10., vasárnap:
Oroszország-Svájc, 14.00 (Bük)
Magyarország-Norvégia, 14.00 (Szombathely, Király Sportcentrum)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS