Elbúcsúztatták Szarka Zoltánt

2016. április. 22., 14:56   |    

Elbúcsúztatták Szarka Zoltánt

Pénteken kora délután több százan kísérték utolsó útjára Szarka Zoltánt, olimpiai bajnok kapust, a Haladás korábbi legendás játékosát.

A múlt héten, 73 évesen elhunyt egykori kiválóságot Szombathelyen, a Herényi temetőben kísérte utolsó útjára több száz gyászoló, családtagok, barátok, tisztelők. A temetésen az MLSZ nevében megemlékezett a korábbi nagyszerű kapusról Dunai Antal, aki az olimpiai válogatottban szerepelt együtt Szarka Zoltánnal, búcsúztatót mondott Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Horváth Vilmos. Megindító beszédet mondott Király Gábor, a válogatott kapusa is, aki könnyek között búcsúzott példaképétől, egykori nevelőedzőjétől, felidézve Szarka Zoltán emberi és sportolói nagyságát.

kiralygabor|

A csornai születésű sportember 1958-ban, a Szombathelyi Dózsa csapatában kezdte pályafutását, innen 1961-ben került a Haladáshoz, ahol 19 éven át védett. Ez alatt 244 első osztályú bajnoki mérkőzésen szerepelt a Haladás színeiben. Meghatározó személyisége volt az 1975-ben a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe jutott vasi alakulatnak. 1968-ban két alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban, és tagja volt a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak is.

1983-tól még két idényen át játszott a Sabaria SE együttesében, majd 1988-1989-ben a burgenlandi tartományi bajnokságban szerepelő SC Nikitsch (Füles), később az Ollersdorf csapatában védett, 51 évesen fejezte be az aktív sportot. Kapusedzőként is a Haladást szolgálta, 1986-tól a Haladás kapus- és utánpótlásedzőjeként dolgozott. Klubhűségéért, sportszerű, példamutató életmódjáért és kiemelkedő szakmai munkája és emberi tulajdonságai okán köztiszteletnek és szeretetnek örvendett a Haladásnál, valamint az egész magyar labdarúgó-társadalomban. Szombathely és Répcelak díszpolgári címmel ismerte el életpályáját. Szarka Zoltánt Szombathely városa, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Megkezdi szereplését az Európa-ligában az MK-győztes Paksi FC
Bajnokságok / Kupák
NB III: megvan a csoportbeosztás

2025-07-09 09:59:09

NB III: megvan a csoportbeosztás

Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 1-2. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom