Hat gólnak örülhettünk az albánok ellen

2016. április. 26., 16:40   |    

Hat gólnak örülhettünk az albánok ellen

Női A-válogatottunk a szünetben már négy góllal vezetett az albánok elleni gyirmóti felkészülési mérkőzésen, végül hat góllal múlta felül ellenfelét. Vágó Fanny egymaga négyszer vette be a vendégek kapuját.

A Markó Edina vezette női A-válogatott a tavaszi Eb-selejtezőkön elért jó eredményeit (2-0-ás siker a horvátok ellen, 3-3-as döntetlen Oroszországban) követően ezúttal barátságos összecsapáson lépett pályára, az ellenfél az albán válogatott volt Gyirmóton. A mérkőzést már a törökök elleni, júniusi Eb-selejtezőre való felkészülés jegyében játszotta le a csapat, igaz, a légiósaink jelentős része nem utazott haza a találkozóra, helyettük fiatalok bizonyíthattak a csapatban.

A magyar válogatott gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és mindössze 5 percet kellett várni az első gólunkra, a Zágor Bernadett ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Vágó Fanny értékesítette (1-0). A 16. percben Vágó Fannyval szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a sértett ezúttal is gólra váltotta a megítélt büntetőt (2-0). Támadásban maradtunk a második találat után is, és a néhány helyzet után, a 26. percben bizonyítottuk, hogy akcióból is tudunk gólt szerezni, Mosdóczi Evelin jobb oldali beadását követően Vágó levette a labdát a 16-oson belül, majd 7 méterről lőtt a hálóba (3-0). A 38. percben Vágó Fanny már a harmadik büntetőjéhez készülődött (Zágor harcolta ki a 11-est), de a jobb alsó sarok mellé helyezett. Még a félidő vége előtt javította hibáját, egy jobb oldali szabadrúgást követően 3 méterről továbbított a kapu jobb oldalába (4-0).

noi2|

A második félidőben nem sokat változott a mérkőzés képe, a magyar válogatott végig dominálni tudott, és egymás után alakította ki helyzeteit. Nem maradtak el a további magyar gólok sem: az 50. percben egy szöglet utáni kavarodásban Rácz Zsófia csapott le a labdára, és lőtt a kapuba (5-0), a 78. percben pedig Rácz jó passzát követően Kaján Zsanett előzte meg védőjét, és passzolt 7 méterről a jobb alsó sarokba (6-0). A hajrában már valamelyest csökkent a koncentráció az ellenfél kapuja előtt, így az albánok megúszták a további gólokat, 6-0 maradt a végeredmény.

- A mérkőzés elérte a célját, hiszen gyakorolni tudtuk az előre való játékot és a támadásbefejezéseket, bízom benne, hogy nem lőttük el az összes puskaport a törökök elleni Eb-selejtező előtt - fogalmazott a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány. - Addig még lesz egy felkészülési mérkőzésünk a bosnyákok ellen, amelyen lehetőségünk lesz javítani azokat a hibákat, amelyeket ezen a mérkőzésen még elkövettünk. A törökök ellen gyorsabb, komolyabb ritmusú mérkőzést fogunk vívni, kevesebb helyzetünk lesz, de bízom benne, hogy a maihoz hasonló játékkal tudunk majd előrukkolni.

Magyarország-Albánia 6-0 (4-0)
Magyarország: Bíró Barbara - Papp Dóra, Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina (Németh Hanna, 69.), Pinczi Anita (Nagypál Fatima, 63.)- Hummel-Smucer Angéla (Fenyvesi Evelin, 46.), Rácz Zsófia - Mosdóczi Evelin (Diószegi Fanni, 46.), Vágó Fanny (Kocsán Petra, 69.), Kaján Zsanett - Zágor Bernadett (Sipos Lilla, 63.)
G.: Vágó (4), Rácz, Kaján


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS