U16: vereséghez vezettek a védelmi hibák

2016. május. 02., 16:18   |    

U16: vereséghez vezettek a védelmi hibák

U16-os válogatottunk 2-1-es vereséggel kezdte az UEFA fejlesztési tornát Telkiben.

A magyar válogatott első mérkőzését az írekkel játszotta le a hazai rendezésű tornán, míg a játéknap délelőtti összecsapásán a szlovákok 2-1-re legyőzték Ausztria fiataljait. A magyar válogatott mérkőzése mezőnyben végig kiegyenlített játékot hozott, az írek egy fokkal agresszívebben, dinamikusabban futballoztak ugyan, ami elsősorban a támadásépítések gyorsaságában éreztette hatását, de a labdabirtoklás és a helyzetek számát tekintve nem volt jelentős különbség a két együttes között. Az írek elsősorban gyors játékosaikat próbálták mélységben megjátszani, és minél hamarabb a kapunk elé érni, miközben fegyelmezetten játszottak a középpályán, s mivel a mieink kissé lassan szövögették támadásaikat, elmaradtak a veszélyes magyar lehetőségek.

A fordulást követően több hibát is vétett védekezésben a magyar csapat, az írek pedig kihasználták ezt: az 55. percben egy bal oldali beadást követően elcsúszott a védekezésünk, és Luke Nolan talált közelről a magyar kapuba (0-1). A 68. percben sikerült egyenlítenünk, Horváth Csanád hajszálpontos hosszú felívelését követően Csoboth Kevin 8 méterről fejelt a hálóba (1-1). Úgy tűnt, döntetlennel zárnak a csapatok, de az utolsó előtti percben nagyot hibáztunk védekezésben, Dominic Peppard könnyedén tört be a balösszekötő helyén a 16-oson belülre, és a kapus keze mellett a rövid alsó sarokba lőtt (1-2).

- Több olyan hibánk is volt, amelyek összeadódtak, és ahhoz vezettek, hogy ne tudjunk eredményesek lenni a mérkőzésen - nyilatkozta a találkozó után Belvon Attila. - Sok olyan párharcot elvesztettük, ami csak odafigyelést és tudatosságot igényelt volna, illetve az oldalforgatásaink lassúak voltak, így nem sikerült több egy-egy elleni szituációt kialakítani a széleken. A cserék némileg változtattak a játék képén, sikerült egyenlíteni a második félidőben, azonban az írek egy hibánkat kihasználva, szép egyéni megmozdulás végén megszerezték a győztes gólt.

Magyarország-Írország 1-2 (0-0)
Magyarország: Hutvágner Gergely - Farkas Dániel (Újvárosi Ádám, 41.), Horváth Csanád (Csonak András, 79.), Opavszky Balázs, Győri Olivér (Csóka Dániel, 65.) - Kovács Krisztián (Molnár Dominik, 41.), Lipóth András (Csoboth Kevin, 59.) - Szerető Krisztofer, Schön Szabolcs, Horváth Olivér (Szoboszlai Dominik, 59.) - Tóth Zoltán (Kiss Tamás, 59.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS