Jet-Sol Liga: eldöntheti a bajnoki címet a Ferencváros

2016. május. 21., 08:01   |    

Jet-Sol Liga: eldöntheti a bajnoki címet a Ferencváros

Az MTK Hungária viszont nyílttá teheti a bajnoki címért zajló versenyfutást.

Hétfőn 17.30-tól a BKV Előre pályáján rendezik meg a Jet-Sol Liga aranycsatájának második felvonását. Az első mérkőzésen a Ferencváros 3-2-es győzelmével előnybe került a két nyert meccsig tartó párharcban, az MTK azonban bizonyította, hogy tévedés lenne előre lefutottnak nevezni az aranycsatát.

Bár a Ferencváros immár több mint tíz mérkőzés óta veretlen az MTK Hungáriával szemben, szinte mindegyik alkalommal minimális különbség volt a két csapat között. A legutóbbi találkozón, az 1. helyért vívott párharc első összecsapásán Zágor Bernadett duplájával, már a 12. percre kétgólos előnyt szerzett a Fradi, ezt követően azonban az MTK vette át az irányítást, és Kaján Zsanett 20. percben lőtt szépítő gólja után a mérkőzés végéhez közeledve - Pádár Anita 80. percben szerzett találatával - egyenlített. A hajrában a kék-fehérek megnyerhették volna a meccset, de kapufát lőttek, a Fradi pedig nem hagyta a tizenegyesrúgásokra a döntést, a 94. percben győztes gólt szerzett: az idény legjobbjának választott Jelena Cankovic szögletből csavart a kapuba, kialakítva a 3-2-es végeredményt.

Zágor Bernadett a mérkőzés után azt nyilatkozta, rosszul játszott a Ferencváros, és leginkább a szerencséjének köszönhette a győzelmet, míg Dörnyei Balázs vezetőedző szerint amellett, hogy lassan futballoztak lányai, a kellő agresszivitás is hiányzott a csapatból.

A két csapat hétfői mérkőzése előtt a Fradi a Förch Női Magyar Kupa döntőjében volt érdekelt, és a papírformának megfelelően magabiztosan, 5-0-ra győzte le a másodosztályú Budapest Honvédot, az egyik sorozatban tehát már megvédte címét.

Ahhoz, hogy hétfőn meghiúsoljon egy újabb címvédés, az MTK-nak meg kell szakítania hosszú nyeretlenségi sorozatát a Fradi ellen. Elképzelhető, hogy Medgyes Péter variációs lehetőségei bővülnek, és az első meccsről hiányzó két sérült játékosát, Csányi Dianát és Zdenka Horesovát is pályára tudja küldeni, míg a Fradinál továbbra is minden játékos harcra készen várja az újabb rangadót.

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, de a BKV Előre-pályára kilátogató szurkolók is ingyenesen nézhetik meg a találkozót.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS