Csodálatos magyar siker Bordeaux-ban!

2016. június. 14., 22:44   |    

Csodálatos magyar siker Bordeaux-ban!

Parádésan sikerült a magyar válogatott bemutatkozása az Európa-bajnokságon, Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljaival 2-0-ra legyőztük Ausztriát.

Elérkezett a régóta várt nap, a magyar válogatott 44 év után lépett pályára ismét Európa-bajnoki mérkőzésen. A mieink Bordeaux-ban kezdték a kontinensviadalt, első ellenfelünk az osztrák válogatott volt. Bernd Storck szövetségi kapitány a jól kipróbált Fiola-Guzmics-Lang-Kádár összetételű négyest jelölte az immár Európa-bajnoki gólrekorder, Király Gábor elé a védelembe, Gera Zoltán a mélységből irányított, előtte Nagy Ádám és Kleinheisler László játszott a középpálya tengelyében, a támadásokért pedig a Dzsudzsák-Szalai-Németh trió felelt.

Kicsit ránk ijesztettek az osztrákok a mérkőzés elején, húsz másodperccel a kezdő sípszó után David Alaba lövését követően a bal kapufán csattant a labda. Az első percek osztrák fölényét gyorsan eltüntettük (a 10. percben még volt Alabának egy ígéretes lövése, de Királynak nem okozott gondot a védés), támadásban azonban az első félórában nem tudtuk komoly kihívás elé állítani az ellenfelünket, Kleinheisler és Gera távoli próbálkozásai nem jelentettek igazán veszélyt a kapura.

Bizonyos szakaszaiban a mérkőzésnek irányítottuk a játékot, amikor pedig az osztrákok birtokolták a labdát, akkor szervezett védekezéssel vettük elejét az ellenfél helyzeteinek, nem hagytunk területet a támadóknak. A svájci gólkirály, Janko például nem sokszor kapott labdát, inkább az előretörő középpályásoktól kellett tartanunk.

DSC_5185|

A 35. percben Januzovic veszélyes lövéssel tesztelte Király Gábort, de kapusunk leért a megpattanó labdára, és szögletre ütötte azt. A 41. percben egy gyors ellentámadás végén hatalmas helyzet alakult ki a kapunk előtt, szerencsére a nagy sprintet kivágó Harnik nem találta el 5 méterről a labdát. A 43. percben egy óriási helyzettel válaszoltunk, Nagy Ádám labdaszerzését követően Kleinheisler László pazar labdát adott a jobbösszekötő helyén beinduló Dzsudzsáknak, aki 7 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt. Ez volt a félidő utolsó lehetősége, gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidő Fiola Attila lövésével indult, de Almer kapusnak nem volt nehéz dolga a védésnél, majd két osztrák lehetőség jelezte, hogy egy percig sem lankadhat hátul a figyelem. Az 55. percben Robert Almer is megmutatta, hogy remek kapus, Dzsudzsák Balázs remekül eltalált távoli lövését követően szögletre ütötte a jobb felső sarok felé tartó labdát. Egyik csapat sem elégedett meg a döntetlen állással, ezért lüktető volt a játék, érezhető volt, hogy benne van a gól a mérkőzésben. És a 62. percben meg is született ez a találat, méghozzá, a magyar válogatott révén! Egy hosszan előrerúgott labdát Szalai Ádám vett le, Kleinheisler Lászlóval játszott össze, aki másodszorra tanári passzt adott vissza csatártársának, Szalai pedig 7 méterről, a kifutó Amler mellett a hálóba passzolt (0-1).

gól|

Tovább javultak az esélyeink, amikor a 66. percben Dragovic megkapta második sárga lapját, így tíz főre olvadt az osztrák együttes, majd rögtön ezután Szalai Ádámot Priskin Tamás váltotta. Az ellenfélnek támadnia kellett az egyenlítésért, így tíz emberrel fellazult a védelme, perceken belül két-három magyar lehetőség is adódott a kapu előtt, Németh Krisztián távoli lövésénél nagyot védett Almer. A 73. percben Sabitzernek is volt egy helyzete, de 13 méterről messze a kapu fölé lőtt, majd az ellentámadásból Kleinheisler lövését követően pattant szögletre a labda. Az osztrákok kockáztattak, ezért többször is sikerült létszámfölényt kialakítani a térfelükön, de a befejezéseknél nem mindig választottunk jó megoldást.

Öt perccel a mérkőzés vége előtt Fiola Attila bokája aláfordult, ápolni kellett, így tíz emberrel folytatta a magyar válogatott, de így is sikerült gólt szerezni: egy remek kontra végén a csereként beállt Stieber Zoltán tört egyedül kapura, végignyargalt a teljes osztrák térfélen, majd 10 méterről, kissé jobbról mesterien emelte a hálóba a labdát a kifutó Amler fölött (0-2). Innen már nem volt visszaút az osztrák válogatottnak, az ötperces hosszabbítás végéig magabiztosan megtartottuk a kétgólos előnyt, így szervezett első félidei játékunkkal, és pazar második félidei teljesítményünkkel 2-0-ra legyőztük Ausztria válogatottját!

Ausztria-Magyarország 0-2 (0-0)
Ausztria: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Alaba, Baumgartlinger – Arnautovic, Junuzovic (Sabitzer, 60.), Harnik (Schöpf, 78.) – Janko (Okotie, 65.)
Magyarország: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Gera Zoltán, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László (Stieber Zoltán, 80.), Németh Krisztián (Pintér Ádám, 89.) – Szalai Ádám (Priskin Tamás, 68.) G.: Szalai 62., Stieber 89.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS