Tóth Vencel is Kassai Viktor teamjét erősíti

2016. június. 20., 13:39   |    

Tóth Vencel is Kassai Viktor teamjét erősíti

Pályafutása eddigi legrangosabb megmérettetésén a 38 éves FIFA-asszisztens.

Öt éve, a szerbiai U17-es Európa-bajnokság döntőjében ifj. Tóth Vencel a Németország-Hollandia mérkőzésen grúz kollégájával asszisztált Kristo Tohver észt játékvezetőnek. Korábban U19-es és U21-es minitornákon, vb- és Eb-selejtezőkön, valamint Európa Liga-mérkőzéseken működött közre. Azóta 2013-ban Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, mára stabil tagja Kassai Viktor stábjának.

Éppen az ezredfordulón tette le a játékvezetői vizsgázott, nyolc évvel később pedig már a nemzetközi keret tagjának vallhatta magát. Többek között a 2013-as U21-es Eb-n és a tavalyi U20-as világbajnokságon is letette a névjegyét az élvonalbeli mérkőzéseken pallérozódó rutinos FIFA-asszisztens.

Június 10-én Párizsban, amikor a francia-román Eb-nyitómeccsen felharsant Kassai Viktor sípja, a kispadok oldalánál álló Ring Györggyel szemben Tóth Vencel volt a másik asszisztens, míg az alapvonali játékvezetői teendők Bognár Tamásra és Farkas Ádámra hárultak. A stáb június 17-én az Olaszország-Svédország párharcon bizonyíthatott.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS