Talent Cup: Turós csodagóljával győztes magyar rajt

2016. július. 29., 22:31   |    

Talent Cup: Turós csodagóljával győztes magyar rajt

A délutáni kezdés ellenére meglepően nagy érdeklődés mellett kezdődött Siófokon, az MLSZ Beach Arénában a világ első U21-es strandlabdarúgó tornája, a Talent Cup.

A nemzetközi szövetség helyszínen tartózkodó rendezvényszervezési vezetője, Ricardo Garcia már a mérkőzés előtt jelezte: rendkívül elégedett azzal a munkával, amit a magyar szervezők végeztek az esemény előtt – immár a két hét múlva esedékes, Európa egyik kiemelkedő strandlabdarúgó tornája, a 12 felnőtt válogatottat felvonultató Eb-selejtező torna protokollja szerint zajlott minden a fiatalok tornáján is.

Az első mérkőzést Franciaország és Fehéroroszország U21-es csapatai játszották, és bizony megmutatkozott ennek a sportágnak a kiszámíthatatlansága és változatossága. Eleinte úgy tűnt, hogy az igen magabiztosan, sokszor látványosan és elegánsan játszó franciák megnyerik a mérkőzést, de a második és a harmadik harmadban a harcosan játszó, hatalmasat küzdő fehéroroszok megfordították az eredményt.

Ezt követte a magyarok nyitó meccse a lengyel válogatott ellen. A nagy várakozás, a házigazdától elvárt győzelem jó ideig nyomasztotta a magyar fiatalokat, nem tudtak a képességeiknek megfelelően játszani, ráadásul a lengyelek fizikailag „igen komoly munkában voltak”, nehezen lehetett ellenük érvényesülni, sőt, az első harmadban Klawikowski a vezetést is megszerezte Lengyelországnak.

Csakhogy az addig is igen szervezetten játszó magyar válogatott tagjai mind jobban belelendültek a játékba, és gyorsan egyenlítettek Rutai Balázs lövésével. Sőt, egy szabadrúgásból Turós Viktor, a Siófok – már évek óta a felnőtt válogatottban is szereplő – játékosa hatalmas gólt lőtt a kapu bal felső sarkába, ez pedig végképp meghozta a magyar játékosok önbizalmát. A harmadik harmad elején aztán Turós Viktor megmutatta azt, miért tartják a korosztályában (20 éves) Európa egyik legjobb strandlabdarúgójának: egy oldalról érkező labdát csodálatos mozdulattal ollózott a kapuba.

Ám a lengyel válogatott tagjai izgalmassá tették a hajrát elsősorban azzal, hogy keresték a fizikai kontaktust, és erejüket kihasználva beszorították a hazai csapatot. Ekkor pedig a védelem teljesített jól, élen Lipők Benjáminnal, a csapat kapusával, aki hatalmas bravúrjai mellett a társai folyamatos biztatásával is igazolta, miért ő a csapatkapitány.

Jól sikerült tehát az első nap a Talent Cup-on, és bizakodhatunk, hogy a jó kezdést hasonlóan jó folytatás követi szombaton, ekkor ugyanis a mieink az első nap másik győztese, Fehéroroszország ellen játszanak majd.

TALENT CUP Nemzetközi U21-es torna, Siófok

Franciaország–Fehéroroszország 3-4
Vezette: Baghy Csaba, Legeza László, Vlad Tashkov, Vlad Ciobanu
FRANCIAORSZÁG: Dupin – Maison, Gosselin, Drouillet, Saubion. Cs.: Arini, Alderigi, Colje, Lucas, Prouvost. Szövetségi edző: Stephane Francois
Gólszerző: Colje (2), Alderigi
FEHÉROROSZORSZÁG: Syshlou – Batsiunia, Drozd, Hapon, Hardzetski. Cs.: Babich, Berh, Chaikouski, Makhavikov, Astreika. Szövetségi edző: Aliaksandr Demianov
Gólszerző: Makhavikov (2), Astreika, Drozd

● Lengyelország–Magyarország 2-3
Vezette: Vlad Tashkov, Vlad Ciobanu, Baghy Csaba, Legeza László
LENGYELORSZÁG: Swidniczki – Gac, Zur, Becker, Szostak. Cs: Nowak, Klawikowski, Banasczyk, Blaszczyk, Kiklaisz
Gólszerző: Klawikowski, Szostak
MAGYARORSZÁG: Lipők – Szentes Bíró, Patócs, Turós, Rutai. Cs.: Szurdoki, Csamangó, Genczler, Gulyás, Ivancsik.
Gólszerző: Turós (2), Rutai



A torna hátralévő programja

2016. JÚLIUS 30., SZOMBAT
17.15 LENGYELORSZÁG-FRANCIAORSZÁG
18.30 MAGYARORSZÁG-FEHÉROROSZORSZÁG
20.15 MAGYARORSZÁG-CSEHORSZÁG (FELNŐTT)

2016. JÚLIUS 31., VASÁRNAP
15.00 MAGYARORSZÁG-CSEHORSZÁG (FELNŐTT)
17.15 U20 FEHÉROROSZORSZÁG-LENGYELORSZÁG
18.30 U20 MAGYARORSZÁG-FRANCIAORSZÁG

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS