Első maradt a Vasas, zsinórban negyedszer nyert az Újpest

2016. augusztus. 17., 21:28   |    

Első maradt a Vasas, zsinórban negyedszer nyert az Újpest

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában öt mérkőzést rendeztek szerdán, a Haladás, a Ferencváros és az Újpest idegenben tudott nyerni, a Vasas a Honvéd legyőzésével őrizte meg első helyét a tabellán. A Paks megszerezte első győzelmét.

DVSC-Teva-Swietelsky Haladás 0-1 (0-0)
G.: Williams 60.

Lendületesen kezdte a mérkőzést a DVSC, az első harminc percben több helyzetet is kialakított, de a legnagyobb lehetőségeket is kihagyta. Az utolsó negyedórára aztán rákapcsolt a vendég Haladás, és néhány ígéretes támadás végén rá is ijesztett a hazai védelemre, gólt azonban a szombathelyiek sem tudtak szerezni. A második játékrészben negyedóra elteltével megszerezte a vezetést a vendéggárda. A folytatásban a DVSC nagyobb sebességre kapcsolt, ám egy-két távoli lövésen kívül komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani, így Mészöly Géza együttese elvitte a három pontot a Nagyerdei Stadionból.

Gyirmót FC-Ferencváros 0-1 (0-1)
G.: Böde 18.

A fővárosi együttes egy védelmi hiba után, Böde Dániel révén szerezte meg a vezetést. Ezt követően is több nagy helyzetet alakított ki a Ferencváros, amely kézben tartotta a találkozót, bár a félidő hajrájában Dibusznak is be kellett mutatnia egy bravúrt. A szünet után kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, de a zöld-fehérek továbbra is uralták a játékot, és végül legyőzték a Gyirmótot, amely hat forduló után is nyeretlen.

Vasas-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
G.: Berecz 28., Remili 72.

Többet birtokolta és magabiztosan járatta a labdát az angyalföldi együttes az első félidőben, ellenfele támadásait rendre megakasztotta, és a 29. percben Berecz Zsombor távoli lövésével látványos gólt szerzett. A szünet után Bobál Dávid kiállítása miatt szinte azonnal emberhátrányba került a Honvéd, majd a hazaiak a 72. percben növelték előnyüket: Remili szabadrúgása után Horváth András kapus lábai között a hálóba került a labda, ezzel alakult ki a végeredmény.

Paksi FC-DVTK 2-1 (0-0)
G.: Bartha 81., Bertus 91., illetve Nikházi 64.

Az első félidő az összképet tekintve egyértelműen a Paksé volt, a hazaiak sokkal veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél, több nagy gólhelyzetet is kialakítottak, de nem sikerült a kapuba találniuk. Ebben a DVTK kapusának is nagy szerepe volt, Rados többször védett nagyot. Fordulás után valamelyest visszavett a lendületéből a Paks, a Diósgyőr viszont változatlanul ötlettelenül játszott. Húsz perc elteltével aztán Nikházi okozott nagy meglepetést, egyrészt azzal, hogy 17 méterről kapura lőtt, másrészt azzal, hogy ezzel a lövéssel megszerezte a vezetést a DVTK-nak. A következő 15 percben a legnagyobb eseményt a cserék jelentették, a hajrá kezdetén viszont egy szintén szép góllal egyenlített a Paks, a slusszpoén pedig a gólpasszt adó Bertus nevéhez fűződött, ő ugyanis a 91. percben egy távoli bombagóllal biztosította be mindhárom pontot a hazaiaknak.

Mezőkövesd Zsóry FC - Újpest FC 0-2
G.: Andrics 29., Sankovic 62.

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, elsősorban az agilisan futballozó Strestík révén többször veszélyeztettek, de csak lesről sikerült gólt szerezniük. A játékrész derekán kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, az Újpest vezetést szerzett, előnyét pedig a szünet előtt megduplázta: Diarra egy keresztlécről kipattanó labdát továbbított a kapuba. A folytatásban a kapuk alig forogtak veszélyben, a fővárosiak biztosan őrizték előnyüket, így könnyedén vitték el a három pontot Mezőkövesdről.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS