U17: fordulatos döntetlen Wales ellen

2016. augusztus. 23., 16:39   |    

U17: fordulatos döntetlen Wales ellen

Mindkét csapat vezetett egyszer a Wales-Magyarország U17-es felkészülési mérkőzésen, végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottunk szeptember végén kezdi meg Európa-bajnoki selejtezőjét, a tétmérkőzések előtti utolsó felkészülési mérkőzéseit a héten Walesben játssza le, a házigazdák korosztályos együttese ellen.

A keddi találkozó első negyedórájában megnyugtató fölényben játszott a magyar válogatott, és a 8. percben a vezetést is megszerezte: egy pontos indítással Szerető Krisztofer tört kapura, és magabiztosan lőtt a hálóba (0-1). A játék képe alapján újabb magyar gólnak kellett volna következnie, de a walesiek egy szélen vezetett akció végén büntetőhöz jutottak, és egyenlítettek (1-1). A kapott gól megfogta a mieinket, visszaesett és kissé kapkodóvá vált a játékunk, s még a szünet előtt kaptunk egy újabb gólt, egy bal oldali beadást követő fejesből (2-1). A második félidőre feljavult a teljesítményünk, egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, és a 63. percben Winkler András jól eltalált lövésével kiegyenlítettünk (2-2). A folytatásban is közelebb állt a gólszerzéshez a magyar válogatott, de újabb találatot nem értünk el, döntetlennel ért véget az összecsapás.

- Továbbra is keressük a legoptimálisabb összetételű csapatot, ezért pár helyen változott a válogatott összetétele a Telki Kupán pályára lépő együtteshez képest. Sajnos játékban nem tudtuk ott folytatni, ahol a legutóbbi meccsünkön abbahagytunk, csak a második félidőre kezdett hasonlítani a játék arra, ami a minimális elvárásom a válogatottól. Nem lehetünk elégedettek, a két csapat játékereje alapján gólokkal kellett volna nyernünk a mérkőzést, de a játék képe alapján ma nem érdemeltünk győzelmet - mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán az mlsz.hu-nak.

Wales - Magyarország 2-2 (2-1)
Magyarország: Deczki Máté - Farkas Dániel (Terbe Botond, 41.), Horváth Csanád (Opavszky Balázs, 41.), Csóka Dániel, Majnovics Martin (Győri Olivér, 64.) - Csonka András (Csoboth Kevin, 73.), Szoboszlai Dominik (Kovács Krisztián, 50.) - Szerető Krisztofer (Winkler András, 50.), Schön Szabolcs (Dobos Áron, 33.), Horváth Olivér - Tímári Norman
Magyar gólszerzők: Szerető a 8., Winkler a 63. percben

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS