Új edzőjével először nyert a Loki, mumus lett Torghelle és az MTK

2016. szeptember. 12., 10:57   |    

Új edzőjével először nyert a Loki, mumus lett Torghelle és az MTK

A Videoton FC a legutóbbi négy győzelméből hármat is úgy ért el, hogy legalább három gólt szerzett. Bár a Vasas most az első félidőben szerezte a győztes gólt, az első játékrészek eredményei alapján csak a hatodik (!) lenne a tabellán, hat ponttal a Ferencváros mögött. Torghelle Sándor a Ferencváros és az MTK legutóbbi három egymás elleni bajnoki mérkőzésén kivétel nélkül szerzett gólt, az elmúlt 12 hónapban az MTK három meccsen hét pontot szerzett a Ferencváros ellen. Számos érdekesség az OTP Bank Liga 8. fordulójából.

VIDEOTON FC–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Stopira (51.), Feczesin (72.), Géresi (89.)

– A Videoton FC a legutóbbi öt fordulóban 12 pontot szerzett, éppen annyit, mint a legyőzött Haladás. Többet egyik csapat sem gyűjtött a mezőnyben.
– A Vidi a legutóbbi négy győzelméből hármat is úgy ért el, hogy legalább három gólt szerzett. Az első három fordulóban öt, azóta öt fordulóban két gólt kapott.
– Ezzel a győzelemmel immár ötven százalék fölé javult a fehérváriak hazai mérlege az idényben, három győzelem, két vereség.
– Feczesin Róbert a hatodik gólját szerezte az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében, s ezzel vezeti a góllövőlistát.
– A Haladás négy győztes mérkőzés után kapott ki. 2016-ban, Felcsúton, a Videoton FC ellen másodszor szenvedett vereséget.
– A szombathelyiek mindössze két vereséggel állnak a bajnokságban, de mindkettőnél három gólt kaptak.
– Az idényben először maradt szerzett gól nélkül a Haladás. Így most már nincsen a mezőnyben minden fordulóban eredményes csapat.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Bačelić-Grgić (29.), Střeštík (52.), Egerszegi (88.), illetve Hidi (10.)

– A Mezőkövesd az első hazai győzelmét szerezte az idényben. Az élvonalban legutóbb 2014. március 28-án győzött a csapat pályaválasztóként a mostanit megelőzően. Akkor is a Bp. Honvéd ellen.
– Élvonalbeli története során harmadszor szerzett három gólt a Mezőkövesd pályaválasztóként. A 2013–2014-es idényben a Puskás Akadémiát és a Győri ETO-t győzte le fölényesen.
– Mind Bačelić-Grgić, Střeštík szerzett már gólt a mostani idényben, előbbi az előző fordulóban, utóbbi kettőt is a nyitányon.
– Egerszegi Tamás legutóbb április 23-án, a Diósgyőr játékosaként volt a mostanit megelőzően eredményes az élvonalban.
– A kispestiek gólját szerző Hidi Patrik a 75. percben piros lapot kapott. Másodszor állították ki az élvonalban, először tavaly decemberben, a Paks ellen bűnhődött.
– Marco Rossi együttese immár három forduló óta nyeretlen.
– A Bp. Honvéd idegenben másodszor szenvedett vereséget, 2-1-2 a mérlege.

GYIRMÓT FC–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sallói (73.)

– Sallói Dániel gólja a Gyirmót FC élvonalbeli történetének első győzelmét jelentette.
– Az Egyesült Államokból hazatért fiatal csatár találata egyben a Gyirmót történetének első, hazai pályán elért élvonalbeli gólja.
– A gyirmótiak harmadszor maradtak kapott gól nélkül. 261 perce nem kaptak már gólt.
– Urbányi István újonc együttesének egy győzelem, egy döntetlen és két vereség a hazai mérlege.
– A Diósgyőr immár hat forduló óta nyeretlenek, s ezeken a találkozókon csupán egy pontot gyűjtöttek.
– A DVTK csupán másodszor maradt szerzett gól nélkül.
– A mostani szezonban Horváth Ferenc együttese nem állt még ilyen rosszul, visszacsúszott a tizedik helyre. A Gyirmót elmozdult az utolsó helyről, s már csak egy pont a hátránya a DVTK mögött.

VASAS FC–PAKSI FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Kulcsár T. (34.)

– A Vasas a hatodik győzelmét aratta az idényben. A legutóbbi tíz bajnokijából nyolcat megnyert.
– Bár a Vasas most az első félidőben szerezte a győztes gólt, az első játékrészek eredményei alapján csak a hatodik (!) lenne a tabellán, hat ponttal a Ferencváros mögött.
– Pályaválasztóként a legutóbbi meccséből csak az Újpest ellenit (0-1) nem nyerte meg.
– A piros-kékek öt ponttal vezetnek a bajnokságban, 2014 nyara óta erre csak két csapat, a Videoton (2014–2015) és a Ferencváros (2015–2016) volt képes.
– Kulcsár Tamás góllal mutatkozott be a Vasasban. Ezt megelőzően legutóbb tavaly október 17-én, a Békéscsaba ellen szerzett gólt, még a DVSC-Teva színeiben.
– A Paks a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, s visszacsúszott az utolsó helyre.
– Csertői Aurél együttese harmadszor maradt szerzett gól nélkül az idényben.

DEBRECENI VSC-TEVA–ÚJPEST FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Holman (10.), Horváth Zs. (83.), illetve Szekulics (78. - öngól)

– A DVSC-Teva először győzött az új edző, Leonel Pontes irányításával. Ez volt a portugál negyedik meccse az OTP Bank Ligában.
– Az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében öt hazai mérkőzésen nyolc pontot szerzett eddig a Loki.
– Holman Dávid február 20. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. Horváth Zsolt, aki ezúttal csupán 13 percet játszott, a Gyirmót ellen már kapuba talált július végén.
– A Loki eddigi tizenegy bajnoki gólját nyolc futballista szerezte.
– Mindössze másodszor szerzett a DVSC-Teva legalább két gólt bajnoki mérkőzésen a mostani idényben.
– Az Újpest két vereséggel kezdte az idényt, aztán négyszer győzött, most két mérkőzésen újra nyeretlen.
– A lila-fehérek 2009 óta csupán egyszer nyertek Debrecenben, 2013. március 31-én.

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Gera D. (34.), Torghelle (92., 11-esből), illetve Rju (70.)

– Tovább tart a Ferencváros rossz sorozata: 2011. április 24. óta nem nyert az MTK ellen idegenben bajnoki mérkőzést.
– Az MTK, bár nagyon rosszul kezdte az idényt, a legutóbbi négy fordulóban már veretlen maradt.
– A kék-fehérek az idényben először szereztek egy bajnoki meccsen két gólt.
– Az MTK 2016. április 6. óta először szerzett hazai bajnokin két gólt.
– A Ferencvárosban góllal mutatkozott be a dél-koreai Rju Szung Vu.
– Az MTK emberhátrányban nyerte meg a mérkőzést Vukmir kiállítása (78. perc) után.
– Torghelle Sándor a két csapat legutóbbi három egymás elleni bajnoki mérkőzésén kivétel nélkül szerzett gólt. Az elmúlt 12 hónapban az MTK három meccsen hét pontot szerzett a Ferencváros ellen.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS