Szakmai továbbképzésen a tehetségközpontok szakemberei

2016. szeptember. 14., 10:37   |    

Szakmai továbbképzésen a tehetségközpontok szakemberei

Szeptember 12-13-án kétnapos szakmai konferencián és továbbképzésen vettek részt a Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Tehetség Kiválasztási Programjában dolgozó szakemberek.

Az U12-es, U13-as és U14-es korosztályokat célzó utánpótlásprogram 2016 elején indult el, fő eleme, hogy kétheti rendszerességgel egységes foglalkoztatást biztosít a megyék legtehetségesebb fiataljai számára. A program helyi szakmai megvalósítása magasan képzett megyei szakemberek, edzők feladata, akik folyamatos kapcsolatban vannak a programot operatív szinten működtető MLSZ Sportigazgatósággal. A programban résztvevő szakemberek számára hétfőn és kedden a Bernd Storck sportigazgató által kidolgozott egységes szakmai terv alapján tartottak továbbképzést az MLSZ szövetségi edzői.

- Idén tavasszal hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg azt az első szakmai napot, illetve továbbképzést, amely a megyei szakemberek számára biztosít folyamatos fejlődési lehetőséget. A továbbképzések alkalmával elsajátított ismeretek birtokában biztosan lehetünk abban, hogy a megyei Tehetségközpontokban az érintett három korosztály képzése és foglalkoztatásának színvonala hasonló az utánpótlás-válogatottak foglalkoztatási színvonalához, ami nagy előnyére válhat azoknak a játékosoknak, akik tehetségüknél fogva később korosztályos válogatottak lesznek – mondta Rédei Norbert, a program koordinátora.

A szakmai konferencia és továbbképzés meghívott szakemberei ezúttal a Tehetségközpontokban dolgozó vezetőedzők és kapusedzők voltak, a hivatalos programot és szakmai anyagot kifejezetten részükre állította össze és dolgozta ki a Sportigazgatóság.

A szakmai napok résztvevői két turnusban vettek részt a továbbképzésben, délelőttönként a szakterületek elméleti előadásait hallgatták meg, délután pedig a Telkiben edzőtáborozó, és az első nemzetközi mérkőzésére készülő U15-ös nemzeti válogatott edzésén bővíthették gyakorlati ismereteiket. A tehetségközpontok szakmai stábjában nemcsak a Telkiben megjelent szakemberek mellett erőnléti edzők és fizioterapeuta szakemberek is dolgoznak a megyei válogatott játékosokkal. Részükre a Sportigazgatóság egy külön időpontban szervez tematikus szakmai továbbképzést.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS