U21: Portugália ellen mérhetjük le a fejlődést

2016. október. 04., 19:52   |    

U21: Portugália ellen mérhetjük le a fejlődést

A magyar férfi U21-es válogatott a veretlen, eddig mindössze egy gólt kapott Portugáliát fogadja a gyirmóti Alcufer Stadionban Eb-selejtezőmérkőzésen, október 6-án.

A fiatalok kéthetes felkészülés után várják az összecsapást. Az első héten Telkiben, az A-válogatott keretével együtt készülhettek.

A felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck továbbra is következetes abban, hogy megfelelő teljesítmény esetén lehetőséget ad a jövő reménységeinek is, hiszen a Svájc ellen készülő A-válogatott távlati keretében ott szerepelt több U21-es válogatott is.

A párhuzamos összetartás célja, hogy a fiatalok érezzék: az U21-es válogatott már a felnőtt válogatott előszobája, és a két csapat egy nagy családként élje meg a felkészülést, a játékosok ismerjék meg egymást és a válogatott játékstílusát, miközben erősödik a közösség csapatszelleme is. Az U21-es válogatottunk két évvel ezelőtt U19-esként már találkozott a portugálok legjobbjaival, és akkor 6–1-es vereséget szenvedett. Úgy gondolom, hogy azóta erősödött a csapat, és fejlődésüknek jó tesztje lesz az előttünk álló mérkőzés – fogalmazott Bernd Storck az Eb-selejtezővel kapcsolatban.

Az U21-es csapatot Michel Boris szövetségi edző vezeti, aki augusztusi érkezése után rögtön magyarul kezdett tanulni, de a beilleszkedéshez és az eredményes munkához arra is szükség volt, hogy edző és csapata hosszabb időt töltsön együtt.

– Új edzőként kerültem az U21-es csapathoz, így az első körben az volt a legfontosabb, hogy megismerjük egymást a játékosokkal, és olyan munkát végezzünk, amellyel kivívjuk egymás tiszteletét. A beilleszkedésben, a játékosok megismerésében rengeteg segítséget kaptam a magyar kollégáktól, a háttérstábtól, amit ezúton is köszönök nekik. Hosszú, fárasztó, de eredményes időszakot töltöttünk együtt. Szeptemberben két teljesen különböző ellenféllel mérkőztünk meg, több új játékos is bemutatkozhatott a válogatottban, úgy gondolom, hogy a társaság a pályán és azon kívül is összekovácsolódott – értékelte az mlsz.hu-nak a mögöttünk álló időszakot Michael Boris.

Bemutatkozó mérkőzésén a csapat 4–0-ra verte Liechtensteint, majd idegenben, 8500 néző előtt 1–1-et játszott Lengyelország ellen.

A lengyelek elleni meccs után is lendületben maradtak a fiatalok: az OTP Bank Liga 8. fordulójában Géresi Krisztián, a Videoton FC U21-es válogatott támadója nyújtotta a legjobb teljesítményt az InStat adatai alapján, Prosser Dániel pedig folyamatosan lövi a gólokat. Sorozata a Lengyelország elleni, idegenbeli felkészülési meccsen kezdődött, amelyen az ő góljával egyenlített a magyar csapat.



A magyar válogatott a 4-es számú selejtezőcsoportban szerepel, 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 3 vereséggel jelenleg a negyedik helyet foglalja el. A csoportot már megnyerte Portugália, amely 7 győzelemmel és 1 döntetlennel áll, gólaránya 24-1.

A két csapat összecsapására a gyirmóti Alcufer Stadionban kerül sor október 6-án, 18.45-től. A mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon és a Ticket Express irodáiban váltható belépő. A belépés 16 év alatt ingyenes, a meccsjegyek 500 forintba kerülnek.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:
Banai Dávid (Újpest FC)
Horváth Dániel (ETO FC Győr)
Nagy Gergely (Vasas)

Védők:
Forgács Dávid (Ancona)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Hegedűs János (Swietelsky Haladás)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Kecskés Ákos (Újpest FC)
Osváth Attila (Vasas)
Szilvási Péter (DVSC)
Szivacski Donát (Vasas)

Középpályások:
Berecz Zsombor (Vasas)
Cseke Benjámin (Újpest FC)
Kalmár Zsolt (RB Leipzig)
Madarász Márk (Gyirmót FC)
Szántó Tamás (Rapid Wien)

Támadók:
Balogh Norbert (Palermo)
Géresi Krisztián (Videoton FC)
Holender Filip (Budapest Honvéd)
Mervó Bence (Slask Wroclaw)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Prosser Dániel (Budapest Honvéd)
Sallai Roland (Palermo)
Zsótér Donát (Budapest Honvéd)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS