Javuló DVTK vár a Fradira, először nyerhet idegenben az MTK

2016. október. 28., 10:58   |    

Javuló DVTK vár a Fradira, először nyerhet idegenben az MTK

Az OTP Bank Liga szombati, 14. fordulójában az első és a második helyezett találkozik a Fáy utcai pálya „búcsúmeccsén”. Ugyancsak az utolsó bajnoki mérkőzést játsszák a diósgyőri stadionban, ahol a Ferencváros vendégszerepel.

BUDAPEST HONVÉD–SWIETELSKY HALADÁS
(Bozsik József Stadion, 14.30)

A kispestiek a legutóbbi három mérkőzésükön csupán egy pontot szereztek, de ha legyőzik, pontszámban utolérik vendégüket. A Bozsik Stadionban a legutóbbi négy meccsből csak egyet nyertek meg, de azon nagyon (5-0) megverték az MTK-t. A Haladás idegenben gyengébben szerepel, mint soproni ideiglenes otthonában, hat mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. A hat fellépésből hármon is három gólt kapott, a Ferencvárostól, a Videoton FC-től és meglepetésre a Mezőkövesdtől. A legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer nyertek a vasi zöld-fehérek. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy 2016-ban már kétszer is nyertek 1-0-ra a Honvéd ellen a Bozsik-stadionban.

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Diósgyőr, 17.30)

Az első körben még százszázalékos mérleggel találkozott a két csapat, majd a Fradi, talán idénybeli eddigi legjobb játékával, 6-2-re nyert. A vereséggel padlóra került a Diósgyőr, amely azóta mindössze egy mérkőzését tudta megnyerni, de akkor a jó formában lévő Videoton FC-t gyűrte le (ismét). Az utóbbi hetekben javult Horváth Ferenc csapatának mérlege, a legutóbbi két fordulóban nem kapott ki, ilyenre nem volt példa az első két mérkőzése óta. A Ferencváros vendégként közepesen szerepel, hat meccsén két győzelem, két döntetlen, két vereség a mérlege. Érdekes, hogy Thomas Doll együttese idegenben (4-5-ös gólkülönbség), a DVTK otthon (7-9) játszik kevesebb gólt hozó mérkőzéseket. A diósgyőriek közel telt ház előtt búcsúznak el stadionjuktól, a hazai szektorokba ugyanis az összes jegy elkelt, csak a vendégszektorba lehetnek üres lelátórészek.

VASAS FC–VIDEOTON FC
(Illovszky Rudolf Stadion, 17.45)

Az első és a második helyezett mérkőzése kétségtelenül rangadó. Mindkét csapat látványos győzelmet aratott az előző fordulóban. A Vasas hazai pályán eddig csak az Újpest ellen botlott meg, a további öt mérkőzését megnyerte. Pályaválasztóként mindössze négy gólt kapott (ez a második legkevesebb a mezőnyben), s tizenhármat szerzett (ezzel harmadik a Ferencváros és a Videoton mögött). A székesfehérváriak vendégként hat idegenbeli meccsükből hármat megnyertek, két vereség és egy döntetlen mellett. Figyelemre méltó, hogy idegenben eddig minden más csapatnál több gólt szereztek. A két csapat augusztusi találkozóját, Felcsúton, a Vasas nyerte. A Videoton 2009 óta nem tud nyerni a Fáy utcában a Vasas ellen, a jelenlegi Illovszky-stadionban a mostani az utolsó esélye a győzelemre, ezzel a meccsel búcsúztatják ugyanis a hazaiak a megújulás előtt álló létesítményt.

PAKSI FC–ÚJPEST FC
(Paks, 18.00)

A két csapat az előző hat fordulóban összesen egy mérkőzést nyert meg, az ezen periódus eredményei alapján összeállított táblázaton Csertői Aurél együttese a tizedik, Nebojsa Vignjevicsé pedig az utolsó, a tizenkettedik. Ugyanakkor a paksiak hazai pályán még veretlenek, egy győztes meccsük mellett ötször döntetlenre játszottak eddig az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében. Noha a tabella utolsó helyén állnak, pályaválasztóként minden csapat közül a legkevesebb gólt kapták (3), igaz, a Gyirmót után a legkevesebbet is szerezték (4). A lila-fehérek idegenben ugyanazt a mérleget produkálták eddig, mint a címvédő Ferencváros (2-2-2), de több mint két hónapja nyeretlenek vendégként.

GYIRMÓT FC GYŐR–DEBRECENI VSC-TEVA
(Alcufer Stadion, 18.00)

Az újonc hazai csapat mindössze két gólt szerzett eddig otthon, de rossz kezdés után magához tért, még ha a legutóbbi két mérkőzését el is veszítette egy-egy góllal. Pályaválasztóként pontosan úgy 2-1-3 a mérlege, mint a debrecenieknek vendégként. Urbányi István együttese otthon csak a Videoton ellen szaladt bele a késbe, az összes többi mérkőzésén egy gólt kapott (kétszer), vagy egyet sem (háromszor). A DVSC-Teva a múltjához méltatlanul szerepel az idényben, a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer nyert. Amennyiben a Gyirmót legyőzi, a két csapat helyet cserél a táblázaton.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–MTK BUDAPEST
(Városi Stadion, 18.00)

Az első kör egyik nagy meglepetését jelentette, hogy az újonc Mezőkövesd legyőzte (Dunaújvárosban) az MTK-t. Azóta hullámvasutazott mindkét gárda, de a kövesdieknél és az MTK-nál a legutóbbi hat fordulóban csak a Videoton és a Vasas szerzett több pontot. Pintér Attila együttese a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett, hasonlóval csak a listavezető büszkélkedhet. Teodoru Vaszilisz legénysége ugyanakkor 2016-ban, vendégként, még egyetlen bajnoki mérkőzésén sem győzött! Az MTK idén idegenben négyszer kikapott, hatszor döntetlent játszott eddig. Ha kikapott, egyszer sem úszta meg három kapott gól alatt. Vendégként vidéki csapat otthonában egyszer sem jutott egy szerzett gólnál többig.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS