U19: Bravúrra készül Örményországban a válogatott

2016. november. 08., 14:01   |    

U19: Bravúrra készül Örményországban a válogatott

U19-es válogatottunk hétfőn megérkezett Jerevánba, a csütörtökön kezdődő Eb-selejtező torna helyszínére.

A Michael Boris vezette együttesre roppant nehéz feladat vár a következő napokban, az olasz, a svájci és a házigazda örmény válogatott mellől próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a tavaszi Eb-selejtezős elitkörbe. A csoportból az első két helyezett jut tovább, valamint a 13 kvartettből a legjobb harmadik is lehetőséget kap a folytatásra.

A magyar csapatot a harmadik kalapból sorsolták csoportjába, ezért két magasabban rangsorolt válogatott ellen (Olaszország, Svájc) is pályára kell lépnie, vagyis nem túlzás kijelenteni, hogy a továbbjutáshoz legalább egy komoly bravúrra is szükség lesz. A válogatott Michael Boris szövetségi edző irányításával október végén kezdte meg a felkészülést a tornára Telkiben, a vasárnap esti indulást követően hétfőn érkezett meg Örményországba.

- Köszönettel tartozom a kluboknak, mert partnerek voltak a közös munkában, és rendelkezésünkre bocsátották a kerettagokat, így az utóbbi bő egy hétben már szinte teljes csapattal készülhettünk a ránk váró feladatra. Nehéz dolgunk lesz, de minden mérkőzésen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk, másképp nem is lehet esélyünk a sikerre. Alaposan kielemeztük a riválisokat, az első ellenfelünk, az olasz válogatott tűnik a legerősebbnek, miközben a svájciak is nagyszerű játékerőt képviselnek, de a házigazda örmények ellen ugyancsak nehéz meccs vár ránk. Ugyanakkor nincs okunk félni egyetlen riválistól sem, szervezett, fegyelmezett játékkal az esélyesebb válogatottak ellen is esélyünk lehet a sikerre - mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris.

u19_2|

A válogatott tagjai közül többeknek is egyre fontosabb szerep jut az OTP Bank Ligában, egy nappal az elutazás előtt Szalai András, Kleisz Márk, Vogyicska Bálint és Tóth Máté is NB I-es bajnokin lépett pályára, míg többen a másodosztályú fordulóban kaptak szerepet vasárnap.

- Fontos, hogy a hétvégi fordulót és a hosszú utazást követően mindenki megfelelő állapotba kerüljön az első mérkőzésre, miközben a háromórás időeltolódást is meg kell szokniuk a játékosoknak, az előttünk álló napokban azon dolgozunk majd, hogy mindenki csúcsformában léphessen pályára az olaszok ellen - tette hozzá a csapat szövetségi edzője.

A válogatott csütörtökön, magyar idő szerint 15.00 órától játssza az olaszok elleni mérkőzését, szombaton ugyanebben az időpontban Svájc lesz az ellenfél, jövő kedden, 12.00 órakor pedig Örményország fiataljai várnak a mieinkre.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Bp. Honvéd)

Védők:

Szalai András (Paksi FC)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Bp. Honvéd)
Szilágyi Zoltán (Siófok)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Kleisz Márk (Vasas)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Szoboszlai Dominik (Főnix Gold)
Tóth Máté (Swietelsky-Haladás)

Támadók:

Csernik Kornél (FTC)
Takács Ronald (MTK Budapest)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Winkler András (Illés Akadémia)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS