Rekordszámok az MLSZ intézményi programjaiban

2016. november. 16., 08:57   |    

Rekordszámok az MLSZ intézményi programjaiban

A középiskolások részére kiírt Fair Play Cup, és az óvodásokat, általános iskolásokat foglalkoztató OTP Bank Bozsik-program is minden eddiginél nagyobb részvétel mellett zajlik ebben az idényben.

bozsik_rekord A Fair Play Cup, és az OTP Bank Bozsik-program esetében is elmondható, hogy a fiatalok küzdelmei már javában zajlanak, mindkét programban lezajlottak az első tornák, és a régiókban még idén befejeződnek a második rendezvények is. Az OTP Bank Bozsik-program 2016/2017-es tanévében minden korábbinál több fiatal futballozik az ország különböző régióiban. Idén 230 körzetben rendeznek Bozsik-tornákat, ezeken 2950 intézmény 102.300 fiatalja rúgja a labdát. Először lépte át a program intézményi része a százezres határt, és az is kiemelendő, hogy 24.600 lány, valamint 30.500 óvodás is "bozsikos" focistának mondhatja magát. A Bozsik-programhoz hasonlóan a középiskolások focibajnoksága, a Fair Play Cup sem volt még ennyire népszerű, idén 448 intézmény 837 csapata jelentkezett a viadalra, így összesen 8211 játékos vesz részt a több fordulós sorozatban. Érdemes külön kiemelni, hogy a résztvevők több mint harmada lány, 301 lánycsapat indult el, 2918 játékossal. A bajnokság első tornái októberben kezdődtek meg. A legjobb csapatok eljutnak a megyei döntőbe, ahonnan a regionális, végül az országos döntőbe lehet bejutni, utóbbit a tervek szerint május végén rendezik meg. Az országos döntőben diadalmaskodó lány- és fiúcsapatok értékes nyereményekkel zárhatják a bajnokságot. Forrás: www.mlsz.hu  

További hírek

Általános
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

2024-03-29 08:23:06

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

Tájékoztatjuk az egyesületek ügyintézőit, hogy március 29.-e (Nagypéntek) és április 01.-e (húsvét hétfő) munkaszüneti napok, ezért az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság irodájában az ügyfélfogadás ezeken a napokon szünetel, így személyes ügyintézésre nem lesz lehetőség.

Általános
JÁTÉKMESTER - pedagógus továbbképzés

2024-03-28 15:36:44

JÁTÉKMESTER - pedagógus továbbképzés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Osztálya ’Játékmester’ pedagógus játékmódszertani továbbképzést tart Mohácson.

Általános
Szerdán átvették oklevelüket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzettek

2024-03-28 11:01:12

Szerdán átvették oklevelüket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzettek

Szerda délután ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzett megyei sport szakemberek.

Általános
A Baranya Vármegyei Alapfokú játékvezetői tanfolyam hallgatói március elején vizsgáztak Pécsen

2024-03-11 14:03:11

A Baranya Vármegyei Alapfokú játékvezetői tanfolyam hallgatói március elején vizsgáztak Pécsen

22 fő tett március 8-án sikeres alapfokú játékvezetői vizsgát Pécsen.

Szponzorok