Tájékoztatás az akadémiai auditra történő jelentkezésről

2016. november. 09., 16:03   |    

Tájékoztatás az akadémiai auditra történő jelentkezésről

A Magyar Labdarúgó Szövetség ELN-45/2016 (06.06.) számú határozatában számos, a hazai elit utánpótlásképzés rendszerét jelentősen érintő intézkedésről döntött. Új regionális struktúra felállításáról született döntés, ennek keretében 12 ún. Regionális Utánpótlás Központ (RUK) kerül kijelölésre.

A RUK minősítést olyan sportszervezet/sportalapítvány szerezhet, amely sikeresen részt vesz a szövetség által háromévente megszervezésre kerülő átfogó auditon. Az első ilyen audit a Double-Pass irányításával ebben az évben zárult le. A soron következő audit végrehajtásának tervezett időszaka 2018/2019.

Az elnökségi határozat értelmében az utánpótlás műhelyeknek „az auditálási igényt 2 évvel az audit kezdete előtt kell eljuttatni az MLSZ részére (a soron következő 2018/19-es években tervezett auditra 2016. december 31-ig lehet részvételi igényt benyújtani)”. Az auditot minden esetben az MLSZ által kiválasztott nemzetközi tanácsadó cég végzi el és ennek költsége az auditban részt vevő szervezetet terheli. Az MLSZ megtéríti az audittal kapcsolatos költségeket, ha az auditált szervezet eléri az MLSZ által az audit kezdete előtt meghatározásra kerülő minimális eredményt.

A RUK minősítés felülvizsgálata tehát 3 évente valósul meg, amely eredményeképpen a minősítés visszavonható/megszerezhető.

A fentiek alapján az MLSZ kéri a sportszervezeteket és sportalapítványokat, hogy legkésőbb 2016. december 31-ig szíveskedjenek hivatalos levélben tájékoztatni az MLSZ-t, hogy a RUK minősítés megszerzése/megtartása érdekében részt kívánnak-e venni a soron következő auditon.

A hírkategória további hírei

Fejlesztések
Ülésezett az elnökség

2017-09-05 18:25:17

Ülésezett az elnökség

Fejlesztések
Megújulnak Budapest futballpályái
Fejlesztések
Új műfüves pálya Csepelen

2017-03-30 16:56:18

Új műfüves pálya Csepelen

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS