U19: legyőztük Svájcot, nagy lépés a továbbjutás felé

2016. november. 12., 17:09   |    

U19: legyőztük Svájcot, nagy lépés a továbbjutás felé

U19-es válogatottunk Tóth Bence duplájával 2-1-re nyert a svájciak ellen Jerevánban, az Európa-bajnoki minitorna második játéknapján.

A magyar válogatott az olaszoktól elszenvedett 1-0-ás vereség után győzelmi kényszerben lépett pályára a svájciak elleni összecsapáson. Michael Boris szövetségi edző több poszton is frissített, a kezdőbe jelölte a keret két 16 éves fiatalját, Szoboszlai Dominikot és Winkler Andrást is.

A mérkőzés első félórája kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat megpróbált már a felezővonal közelében labdát szerezni, és a letámadás több esetben is hatékonynak bizonyult, de komolyabb helyzetekig nem jutottak el a felek. A magyar válogatott határozottan védekezett, a svájciak leginkább szabadrúgásokból tudtak veszélyeztetni.

A félidő utolsó negyedórájára fölénybe került ellenfelünk, két nagy helyzetet is kialakított a kapunk előtt, míg a mieink támadójátéka nem volt kellően pontos, így inkább mi örülhettünk annak, hogy gólnélküli döntetlennel ért véget a játékrész.

DSC_0307|

Michael Boris a szünetben, majd a második félidő elején is cserélt, átvettük az irányítást, előbb Szabó Levente előtt adódott lehetőség, majd az 55. percben Tóth Bence irtózatosan nagy gólt lőtt szabadrúgásból: jó 30 méterről bombázott a bal felső sarokba (0-1). A gól után Szalai Attila előtt adódott lehetőség, de nem sikerült elhúznia a labdát a kifutó kapus mellett. Csak hét percig vezettünk, a Szilágyi Zoltán szabálytalansága után megítélt büntetőt Guillemenot értékesítette (1-1).

A folytatásban kockáztattunk, átálltunk 3-5-2-es játékrendszerre, felvállaltuk a nyíltabb játékot. Izgalmas, változatos volt a meccs, mindent megtettünk a győztes gól megszerzéséért, de a svájciak előtt is adódtak lehetőségek. Gólt azonban mi szereztünk: Csernik Kornélt vágták fel a 16-oson belül a 85. percben, a tizenegyesből Tóth Bence higgadtan a hálóba lőtt (1-2). Az utolsó percekben megőriztük az egygólos előnyt, és óriási lépést tettünk a továbbjutás felé.

A csoport másik meccsén az olaszok 2-1-re legyőzték az örményeket. Jövő kedden a házigazda örmények ellen zárjuk a viadalt.

- Az akarat diadala volt a mai mérkőzés, a játékosok hallgattak arra, amit a meccs előtt mondtam nekik: megfelelő akarattal bárkit le lehet győzni. Csapatként múltuk felül a svájciakat, a keret minden tagja hozzájárult ehhez a sikerhez. Fontos győzelmet arattunk, de hasonlóan fontos feladat vár ránk, a továbbjutáshoz kedden nyernünk kell Örményország ellen. Úgy készülünk a folytatásra, mint az eddigi két meccsre, holnaptól százszázalékosan a házigazdák elleni mérkőzésre fókuszálunk - nyilatkozta Michael Boris a mérkőzés után.

Svájc-Magyarország 1-2 (0-0)
Magyarország: Demjén Patrik - Szalai András, Szilágyi Zoltán (Takács Ronald, 68.), Tóth Bence, Szalai Attila - Szoboszlai Dominik, Kleisz Márk - Tömösvári Bálint (Csernik Kornél, 46.), Tóth Máté, Winkler András - Bíró Bence (Szabó Levente, 54.)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS