Hajdú B. István kapta a Szepesi-díjat

2016. december. 02., 15:11   |    

Hajdú B. István kapta a Szepesi-díjat

Hajdú B. István, az M4 Sport sportkommentátora kapta a Szepesi-díjat, míg Tóth Mihály családja az Östreicher-díjat, amelyet idén második alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.

A pénteki ünnepélyes díjátadón Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, minden évben egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót tüntetnek ki a Szepesi György-díjjal. Indoklása szerint negyedszázados kiemelkedő színvonalú futballkommentátori munkája és a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot emlékezetessé tevő, páratlan sportriporteri teljesítménye alapján esett idén a kuratórium választása a 47 éves, és már Prima Primissima- és Feleki-díjas Hajdú B. Istvánra. Az elismerést Szepesi György és a tavalyi díjazott, Novotny Zoltán adta át.

Az Östreicher Emilről - Puskás Ferenc egykori játékosügynökéről, az 1956-os Bp. Honvéd, valamint az 1980-as évek magyar válogatottjának menedzseréről - elnevezett díjjal évről évre egy olyan családot részesítenek elismerésben, amelynek tagjai egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítették a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével.

A díjat Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány nyújtotta át Hamzsek Jolánnak, az 1954-es vb negyeddöntőjében és fináléjában is szerepelt Tóth Mihály feleségének, valamint Máltán élő lányuknak, Tóth Zsófiának.

(forrás: MTI)

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS