Kassaiék vezették a különleges rangadót

2016. december. 30., 11:53   |    

Kassaiék vezették a különleges rangadót

Az év utolsó napjaiban is megtisztelő felkérésnek kellett eleget tennie a magyar játékvezetői négyesnek.

Ázsiából hazatérve ezúttal Afrikába repült Kassai Viktor, a legmagasabban kvalifikált magyar-labdarúgó-játékvezető, aki a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó világszervezet (IFFHS) hagyományos szavazásán a harmadik helyen végzett. A Japánban rendezett klubvilágbajnokságon Ring Györggyel és Tóth Vencellel képviselték Európát.

Miként februárban, ezúttal is őt kérték fel a kairói derbi, a Zamalek–Al Ahly rangadó levezetésére. Az egyiptomi Premier League-ben az összecsapás előtt még mindkét ősi rivális veretlen volt: az al-Ahli 42 ponttal állt a tabella élén, a Zamalek – mely két mérkőzéssel kevesebbet játszott – a harmadik 34 ponttal.

Az összecsapást végül Momen Zakaria és Oluwafemi Ajayi góljaival 2–0-ra nyerte az Al Ahly.

Az Al Ahly és a Zamalek az egész kontinens két legsikeresebb klubjának számít. Idestova 1948 óta tart a rivalizálás a felek között. Eddig 154 derbit rendeztek, 64-szer a bajnokságot jelenleg vezető Al Ahly, 35-ször a Zamalek nyert, 56-szor pedig döntetlent játszottak a csapatok. Nem csak a pályán nagy a küzdelem, hanem a lelátón is, korábban megannyi verekedés tört már ki a két szurkolótábor között. Ezúttal zárt kapus lesz a nagy érdeklődéssel várt rangadó.

A World Soccer Magazine 2008-ban a világ 8. legvadabb derbijének választotta a kairói összecsapást.

Ezúttal tagja volt a játékvezetői stábnak Erős Gábor is, aki életkora miatt kénytelen befejezni a pályafutását: a rutinos FIFA-asszisztenssel sok közös futballélmény (például világbajnoki elődöntő, Bajnokok Ligája- és olimpiai finálé, Európa-bajnoki szereplés) köti össze Kassai Viktort. A másik asszisztens Ring György, a tartalékjátékvezető pedig Farkas Ádám volt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS