Főoldal > Futsal férfi válogatott > Eb-n szerepelt és Eb-selejtezőre készül a futsalválogatott

Eb-n szerepelt és Eb-selejtezőre készül a futsalválogatott

Az idei év az Európa-bajnoki szereplésről marad emlékezetes a férfi futsalválogatottnál. Együttesünk nagyon sok meccset játszott európai topcsapatok ellen 2016-ban, de a papírformát nem sikerült borítania.
Az eddigi tíz futsal Európa-bajnokságból a magyar válogatott kettőre tudta a selejtező sorozatban kiharcolni a részvételt: a 2005-ös kontinenstorna után az idei volt a második olyan Eb, amelyet a selejtezők sikeres megvívásával értünk el (2010-ben rendezőként voltunk tagja a torna mezőnyének).

A februári, szerbiai viadalon a kontinens két topcsapata, a későbbi győztes Spanyolország és Ukrajna ellen kellett helytállnia a Sito Rivera vezette magyar válogatottnak. A helytállás sikerült, a pontszerzés nem: a spanyolok 5-2-re, az ukránok 6-3-ra győztek ellenünk, öt gólunkból négyet Dróth Zoltán szerzett, akit ma már egyértelműen Európa legjobbjai között tartanak számon.

Az Eb után is fontos feladat várt a mieinkre, világbajnoki selejtezőt játszottunk egy újabb európai topcsapattal, Olaszországgal. A miskolci első meccsen a szünetig egyenrangú ellenfelei voltunk a kétszeres Eb-győztesnek, de a fordulás után ellenfelünk - némi szerencsével - érvényre juttatta nagyobb tudását, és 3-0-ra megnyerte a meccset. A visszavágó - az eltiltott Dróth Zoltán nélkül - sajnos már csak formalitás volt, így máris a következő, 2017-es Európa-bajnokság került fókuszba.

futsal_sitoSito Rivera a felkészülési mérkőzéseket is igyekezett minél nehezebb ellenfelekkel lekötni

Az őszi felkészülés kezdetén, a viadal 14 éves történetében először, sikerült megnyernünk a Visegrádi Négyek Tornát (a felnőttek mellett az U21-es csapat is az élen végzett a szlovákiai Homonnán), majd a horvátok és a spanyolok elleni vesztes felkészülési meccsekkel zártuk az évet. Közben elkészült az áprilisi Eb-selejtező torna sorsolása is: a mieink Azerbajdzsánban lépnek majd pályára, a házigazda mellett a bosnyák és egy előselejtezőből érkező válogatott lesz az ellenfelünk.

Az eredmények mellett érdemes kiemelni, hogy Sito Rivera több új játékost is igyekezett beépíteni idén a csapatba, számos fiatal kopogtat a válogatott ajtaján arra várva, hogy a jövő évben minél többször megkapja az esélyt a bizonyításra.

A futsalválogatott 2016-os eredményei:

2016.12.06. - Nyíregyháza
Magyarország - Spanyolország 1 - 6 (felkészülési mérkőzés)

2016.12.05. - Nyíregyháza
Magyarország - Spanyolország 1 - 5 (felkészülési mérkőzés)

2016.11.02. - Zalaegerszeg
Magyarország - Horvátország 2 - 4 (felkészülési mérkőzés)

2016.11.01. - Zalaegerszeg
Magyarország - Horvátország 0 - 4 (felkészülési mérkőzés)

2016.09.25. - Homonna
Magyarország - Csehország 4 - 3 (felkészülési mérkőzés)

2016.09.24. - Homonna
Szlovákia - Magyarország 3 - 2 (felkészülési mérkőzés)

2016.09.23. - Homonna
Lengyelország - Magyarország 1 - 3 (felkészülési mérkőzés)

2016.08.25. - Cavalese
Olaszország - Magyarország 4 - 1 (felkészülési mérkőzés)

2016.08.24. - Cavalese
Olaszország - Magyarország 3 - 1 (felkészülési mérkőzés)

2016.04.13. - Prato
Olaszország - Magyarország 6 - 0 (vb-selejtező)

2016.03.22. - Miskolc
Magyarország - Olaszország 0 - 3 (vb-selejtező)

2016.03.15. - Miskolc
Magyarország - Hollandia 2 - 0 (felkészülési mérkőzés)

2016.02.04. - Belgrád, Aréna
Magyarország - Ukrajna 3 - 6 (Európa-bajnoki mérkőzés)

2016.02.02. - Belgrád, Aréna
Spanyolország - Magyarország 5 - 2 (Európa-bajnoki mérkőzés)

2016.01.23. - Dunaújváros
Magyarország - Libanon 4 - 2 (felkészülési mérkőzés)

2016.01.22. - Dunaújváros
Magyarország - Libanon 4 - 1 (felkészülési mérkőzés)

nyomtatás

Hibabejelentés: adatbank@mlsz.hu