Futsal: kialakult a Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye

2017. január. 18., 18:10   |    

Futsal: kialakult a Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye

Lejátszották a visszavágókat is a futsal Magyar Kupa negyeddöntőiben, így véglegessé vált, hogy február 11-12-én az Aramis, az ETO Futsal, a Dunakeszi Kinizsi és a Haladás VSE küzd a veszprémi Final Fourban.

Két párharcban is csak egy hajszál döntött a negyeddöntőkben, a Dunakeszi és a Bőny párharcában az első meccsen a házigazda Dunakeszi csak egygólos előnyt tudott szerezni, amit a győri visszavágón hiába dolgozott le a hazai csapat, idegenben lőtt több góllal a másodosztályú gárda jutott a Final Fourba. Idegenben lőtt több gól döntött a Haladás javára is a Nyírgyulaj ellen, a szombathelyiek háromgólos hazai sikerét ugyanis háromgólos nyírgyulaji diadal követte, itt ráadásul az eredmény is megismétlődött (5-2), de a visszavágó hosszabbítását a Haladás 1-1-re hozta le, így eggyel több gólt szerzett idegenben, és készülhet a veszprémi négyes döntőre.

Ehhez képest magabiztos volt az Aramis továbbjutása, mert bár Frank Tamás együttese csak egy találattal bizonyult jobbnak saját pályáján a Veszprémnél, az idegenbeli visszavágón is nyerni tudott, így 8-5-ös összesítéssel lépett tovább a legjobb négy közé. A címvédő ETO Futsal ezzel szemben már az első meccsen eldöntötte a továbbjutást, 13-1-es hazai sikerét követően idegenben 6-2-re győzött a Göcsej SK ellen.

Az elődöntők sorsolására január 25-én, szerdán 11.00 órától kerül sor az MLSZ székházban.

Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő:

ETO Futsal – Göcsej SK 13-1, 6-2
Aramis SE – Veszprém 5-4, 3-1
Dunakeszi Kinizsi – Bőny-Szavill 4-3, 4-5 (tj: Dunakeszi, idegenben rúgott több góllal)
Swietelsky - Haladás VSE – Nyírgyulaj 5-2, 3-6 (tj: Haladás, hosszabbítás után idegenben lőtt több góllal)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS