Főoldal > U16 > U16: nagy küzdelemben maradt alul a válogatott

U16: nagy küzdelemben maradt alul a válogatott

U16-os válogatottunk lejátszotta írországi túrája első mérkőzését, amelyen nehéz talajú pályán, nagy küzdelemben kapott ki 2-1-re.
A Belvon Attila vezette együttes kedden este Ballinasloe városában lépett pályára a házigazda írek ellen, a találkozó egyben a helyi felújított stadion avatómérkőzése is volt. A meccset megelőző két hétben szinte folyamatosan esett az eső Írország ezen részén, ezért sártenger fogadta a csapatokat, de a játékosok becsülettel helytálltak a roppant nehéz körülmények között.

Óriási csatát hozott az összecsapás, rengeteg volt a párharc, az ütközés, viszont az irreális körülmények között esély sem volt a lapos passzos játékra, ezért leginkább ívelésekkel próbálkoztak a csapatok. Az írek az első félidőben egy bal oldali beadást követő kezezésgyanús fejessel szereztek vezetést, és sokáig tartották az előnyüket. A magyar válogatott nagyon sokat tett az egyenlítésért, és a 81. percben (kétszer 40 perces volt a találkozó, ez tehát a rendes játékidő lejárta után történt) siker koronázta az erőfeszítéseket, egy szöglet utáni kavarodást követően Körmendi Kevin volt eredményes. Az utolsó pillanatokban azonban megszerezte a győztes találatot a házigazda: egy ígéretes magyar támadás végén az egyik ír védő utolsó emberként, kemény belépővel szerzett labdát, de a játékvezető továbbengedte a játékot, így egy hazai kontra, majd egy szöglet zárta a meccset, amiből befejelték második, egyben győztes góljukat az írek.

- Bánt az eredmény, mert a csapat mindent megtett annak érdekében, hogy eredményesen zárja a mérkőzést, ez sajnos apró fegyelmezetlenségek miatt elmaradt - mondta a mérkőzést követően Belvon Attila. - Új csapatot építünk, hét újonc van velünk, ezért még vannak hibák a játékunkban, de elképesztően kemény csatát, férfias küzdelmet láttam a játékosoktól, megvolt bennünk az a fajta agresszivitás és keménység, amelyet megkövetelt a mérkőzés. Okulnunk kell ebből a meccsből, bízom benne, hogy csütörtökön határozottabban, kombinatívabban futballozunk, és domináns játékot bemutatva legyőzzük ellenfelünket.

Írország-Magyarország 2-1 (1-0)
Magyarország: Kiss Ágoston - Sitku László (Papp László, 41.), Lakatos Benjámin, Nyári Patrik (Szabó Bálint, 78.), Kalmár Olivér (Körmendi Kevin, 41.)- Nyíri Vince (Földi Botond, 74.), Sághy Félix - Bukta Csaba (Kiss Bence, 78.), Papp Marcell (Kapronczai Gergely, 50.), Cipf Dominik (Tóth Gábor Kristóf, 41.)- Beke Péter (Pintér Ádám, 74.)
nyomtatás