Főoldal > Női U17 > Női U17: végleges a magyar keret az Eb-elitkörre

Női U17: végleges a magyar keret az Eb-elitkörre

Schumi Dorottya szövetségi edző kijelölte azt a 18 játékost, aki szombaton elutazik Belgrádba, a hétfőn kezdődő Eb-selejtező elitkörre.
A magyar válogatott ősszel veretlenül jutott tovább Eb-selejtezős csoportjából, így tagja az Eb-szereplésért harcoló elitkörös mezőnynek. A válogatott négyes tornája hétfőn kezdődik Belgrádban, a mieink 14.00 órakor a skótokkal mérkőznek meg. Március 15-én, szerdán a házigazda szerbek, 18-án, szombaton pedig a továbbjutás legnagyobb esélyesének számító írek lesznek a magyar csapat ellenfelei.

Válogatottunk rövid, de intenzív felkészülésen van túl, mely során négy idegenbeli nemzetközi mérkőzést játszott: Walesben két győzelem, Lengyelországban egy vereség és egy döntetlen volt a mérlege.

- Az elmúlt hetekben több sérülés is nehezítette a felkészülést, de szerencsére a legtöbben felépültek a tervezett keretből, és ott lehetnek velünk Szerbiában - mondta Schumi Dorottya az mlsz.hu-nak. - Az ellenfeleink elemzése után kijelenthető, hogy roppant erős riválisok várnak ránk, nagyon nehéz dolgunk lesz az elitkörben. Mindemellett kiváló nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőség számunkra ez a torna, hiszen olyan iramú mérkőzéseket játszhatunk, amilyenekhez a játékosaim itthon nem szokhattak hozzá, és amelyek sokat jelentenek majd a fejlődésük szempontjából. Miután egyetlen csapat jut ki az Európa-bajnokságra, hatalmas bravúrra lenne szükség a sikerhez, de bízom a lányokban, mindenki eltökélten, óriási bizonyítási vágytól fűtve vág neki a tornának.

A magyar válogatott elitkörös programja:

Március 13.:
Skócia-Magyarország, 14.00, Belgrád, Gradski "Zemum"

Március 15.:
Magyarország-Szerbia, 14.00, Stara Pazova

Március 18.:
Magyarország-Írország, 14.00, Belgrád, Gradski "Zemum"

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Terestyényi Anna (Kaposvári Rákóczi BFLA)
Virág Renáta Réka (Ferencvárosi TC)

Védők:

Nagy Virág (Ferencvárosi TC)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Horváth Emese (Kóka FNLA)
Bódai Viktória (ETO FC Győr)
Csolti Réka (MTK Hungária FC)
Simon Dorottya (Astra HFC)
Fördős Beatrix (Viktória FC Szombathely)

Középpályások:

Pintye Vivien (DEAC-DVSC)
Kovács Eszter (Siófoki Bányász SE)
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC)
Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)
Pulins Brigitta (Woodbridge Strikers, CA)
Tolnai Katalin (Woodbridge Strikers, CA)

Támadók:

Nagy Vanessza (Viktória FC)
Vachter Fanni (DVTK)
Dorner Dóra (MTK Hungária FC)
nyomtatás
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Női U17

    Női U17-es válogatottunk lejátszotta az Eb-selejtező elitkört megelőző utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzését: 1-1-es döntetlent ért el Varsóban, a lengyelek ellen.

    Női U17: döntetlen az elitkör főpróbáján
  • Női U17

    Kettős győzelemmel zárta walesi túráját női U17-es válogatottunk, csütörtökön hátrányból felállva kerekedett felül a házigazdákon.

    Női U17: másodszor is legyőztük a walesieket
  • Női U17

    Kedden és csütörtökön Cardiffban, a házigazda walesiek ellen lép pályára az elitkörre készülő női U17-es válogatottunk.

    Női U17: Wales ellen készül az elitkörre a válogatott
  • Női U17

    Női U17-es válogatottunk a szombati, Azerbajdzsán elleni sikert követően hétfőn az észtek ellen tudott nyerni Bükön, ezzel bebiztosította továbbjutását Eb-selejtező csoportjából.

    Női U17: újabb magabiztos siker, megvan az elitkör
  • Női U17

    Női U17-es válogatottunk megkezdte szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán, az első mérkőzést 3-0-ra megnyerte Bükön, Azerbajdzsán ellen.

    Női U17: a hajrában tettük magabiztossá a sikert
  • Női U17

    Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női U17-es válogatottunk utolsó felkészülési mérkőzésén 4-2-re győzött a horvátok ellen.

    Női U17: győztes főpróba Horvátországban
  • Női U17

    A keddi, lipóti 3-2-es győzelem után női U17-es válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda szlovákoktól.

    Női U17: visszavágtak a szlovákok
  • Női U17

    A csehek 2-0-ra győzték le válogatottunkat a női U17-es Eb-selejtező elitkör franciaországi minitornájának zárónapján.

    Női U17: vereséggel zártuk az elitkört
  • Női U17

    Női U17-es válogatottunk lejátszotta második mérkőzését is az Európa-bajnoki selejtező elitkör franciaországi minitornáján.

    Női U17: helytálltunk, de pontot nem szereztünk a franciák ellen
  • Női U17

    Női U17-es válogatottunk a szünetben még vezetett az írek ellen az Európa-bajnoki selejtező elitkör franciaországi minitornájának első fordulójában, de az ellenfél az utolsó percben fordítani tudott, és megszerezte a három pontot.

    Női U17: a hajráig pontszerzésre álltunk az írek ellen