U17, U19: megvannak az elitkörös bő keretek

2017. március. 09., 14:16   |    

U17, U19: megvannak az elitkörös bő keretek

U17-es és U19-es válogatottunk is Eb-selejtező elitkörben játszik március végén, Szélesi Zoltán és Michael Boris is kihirdette bő keretét a tornákra.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott itthon próbálja meg kiharcolni a horvátországi Európa-bajnoki szereplést az orosz, az izraeli és a norvég együttes mellől. Ebben a korosztályban 16 csapat vesz részt az Eb-n, ami azt jelenti, hogy akár a második hellyel is ki lehet kerülni a kontinensviadalra. A mieink március 21-én, kedden Telkiben kezdik meg szereplésüket az izraeliek ellen, 23-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára az oroszok ellen, majd 26-án Telkiben zárják a csoportkört a norvégok ellen. A mieink mindhárom mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport csatorna.

Az U19-es válogatott március 20-én elutazik Csehországba, és két nappal később Magyarhradis (Uherske Hradiste) városában kezdi meg szereplését az elitkörben, az első ellenfél a házigazdák csapata lesz. Március 24-én az osztrákokkal meccsel Michael Boris együttese ugyancsak Magyarhradison, majd 27-én Zlin lesz a skótok elleni tornazáró meccs helyszíne. Miután az U19-es Eb-n csak nyolc csapat vesz részt, ebből a csoportból csak az első helyezett jut ki a grúziai Eb-re.

Az U17-es válogatott 21+3-as kerete (az elitkörre 16+2 játékost lehet nevezni):

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)
Oroszi István (Ferencváros)

Védők:

Lakatos Benjámin (DVSC)
Major Gergő (Puskás Akadémia)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Csóka Dániel (Wolverhampton)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Arday Dominik (Vasas)

Középpályás

Csonka András (FTC)
Lipóth András (FTC)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Lefler Benjamin (FTC)
Schön Szabolcs (Ajax)

Támadók:

Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica)
Winkler András (Illés Akadémia)
Timári Norman (Puskás Akadémia)
Szendrei Norbert (Honvéd-MFA)
Greksa Bence (Honvéd-MFA)

Az U19-es válogatott 20+3-as kerete (az elitkörre 16+2 játékost lehet nevezni):

Kapusok:

Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budapest Honvéd)

Védők:

Szalai András (Paksi FC)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Nemes Barna (Budapest Honvéd)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Kleisz Márk (Vasas)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Tóth Máté (Haladás)
Takács Ronald (MTK Budapest)

Támadók:

Csernik Kornél (Ferencváros)
Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)
Kamarás György (Balmazújváros)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS