Bernd Storck és Thomas Doll: Félreértések tisztázva

2017. március. 30., 14:39   |    

Bernd Storck és Thomas Doll: Félreértések tisztázva

A magyar válogatott szövetségi kapitánya és a Ferencváros vezetőedzője telefonon egyeztettek egymással.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a szerda esti, DVTK elleni Magyar Kupa-mérkőzést követő sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy két játékosa, Botka Endre és Kleinheisler László sérülten érkezett vissza a válogatottól, erről azonban a nemzeti csapattól előzetesen nem kapott tájékoztatást. Bernd Storck szövetségi kapitány, amint tudomást szerzett a nyilatkozatról, felhívta Thomas Dollt telefonon, s a beszélgetés során a két szakember tisztázta a félreértéseket.

– Thomas Doll nyilatkozatát követően ma reggel azonnal felhívtam telefonon a Ferencváros vezetőedzőjét, mert úgy vélem, a közvetlen kommunikáció hasznosabb és hatékonyabb, számomra pedig nagyon fontos az egyik magyar topcsapat vezetőedzőjének véleménye. Több olyan dologról is beszélgettünk, melyek tisztázásra szorultak, a mostani konkrét esettel kapcsolatban pedig kiderült, hogy félreértéseknek köszönhetően alakult ki. Örülök, hogy ezeket a telefonbeszélgetés során sikerült tisztáznunk, de fontosnak tartom, hogy a jövőben is személyesen kommunikáljunk egymással, amikor erre szükség van, hiszen két szakember számára ez az egyeztetések megfelelő módja. Akárcsak eddig, a jövőben is mindig elérhető vagyok a magyar bajnokságban dolgozó edzők számára, így nem szükséges sajtótájékoztatón, mások bevonásával üzenniük hasonló esetekben –mondta az esetről az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS