Főoldal > Bajnokságok > Dobogósok csatáznak a fővárosi rangadón

Dobogósok csatáznak a fővárosi rangadón

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga 28. fordulóját. A rangadó a listavezető Bp. Honvéd és a harmadik Vasas találkozója a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban. Ezt a találkozót és az Újpest mezőkövesdi vendégjátékát élőben közvetíti az M4 Sport csatorna, a Kossuth Rádió 19.07-20.00 között körkapcsolásos közvetítést sugároz a 18.00 órakor kezdődő meccsekről.
DEBRECENI VSC–SWIETELSKY HALADÁS
(Debrecen, Nagyerdei Stadion, 18.00)

A DVSC a legutóbbi öt fordulóban két győzelmet aratott, hazai pályán a legutóbbi meccséből ugyancsak kettőn szerzet három pontot. Mindkétszer idén. Egy héttel ezelőtt, az MTK elleni 0-0 egy viszonylag jó sorozatot zárt le: előtte három, pályaválasztóként játszott bajnokin összesen hat gólt szerzett. A Haladás a legutóbbi öt fordulóban tíz pontot szerzett, a múlt héten, a Diósgyőr elleni győzelemmel megelőzte a tabellán a Ferencvárost. Idén eddig négy meccset játszott vendégként az OTP Bank Ligában, s csupán a Groupama Arénában, a Ferencvárostól kapott ki. A 2016–2017-es idényben játszott már egyszer Debrecenben a Loki ellen, David Williams góljával 1-0-ra nyert.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:



MTK BUDAPEST–VIDEOTON FC
(Új Hidegkuti Nándor Stadion, 18.00)

A kék-fehérek a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer kaptak ki. Pályaválasztóként az első két idei bajnokit elveszítették (kikaptak a Bp. Honvédtól és a Pakstól), de azóta legyőzték a Vasast és a Mezőkövesdet, majd döntetlent játszottak a Haladással. A Videoton FC a legutóbbi négy fordulóban csak egyszer nyert, vendégként, Gyirmóton. Pedig nem jó a mérlege vendégként, a kisalföldiek elleni 1-0 előtt hét idegenbeli meccsen egyetlen győzelmet aratott. A döntetlen egyik csapatnak sem lenne igazán jó, de ettől még tény: az MTK a legutóbbi három hazai, a Vidi a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén nem kapott gólt. Henning Berg csapata egyébként már csak a fővárosban játszik vendégként a hátralévő fordulókban, sorrendben az MTK, az Újpest, majd a Bp. Honvéd ellen.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:



MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–ÚJPEST FC (Mezőkövesd, 18.00) Tomiszlav Szivics együttese, a jelek szerint, kimászott a gödörből, a legutóbbi két fordulóban, a Debrecen legyőzésével és a Videoton FC elleni felcsúti döntetlennel négy pontot szerzett. Pályaválasztóként a legutóbbi nyolc bajnokijából csak kettőt, a Vasas (0-2) és a Gyirmót (1-1) ellenit nem nyerte meg. Amennyiben győz szombaton, megelőzi az előtte álló Újpestet. A lila-fehérek a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyertek és egyszer kaptak ki. Vendégként négy meccset játszottak eddig idén a bajnokságban, vereség győzelmet, győzelmet vereség követett. Nebojsa Vignjevics csapata augusztusban 2-0-ra győzött Mezőkövesden.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:



GYIRMÓT FC GYŐR–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Gyirmót, 18.00)

Az újonc szeptember 24. óta mindössze egy bajnoki mérkőzést tudott megnyerni, április elsején legyőzte az MTK-t. Pályaválasztóként még soha nem szerzett az élvonalban egynél több gólt. Idén négy hazai mérkőzéséből, a kék-fehérek elleni győzelem mellett, kikapott a Haladástól és a Videotontól, s döntetlent játszott a Pakssal. A Ferencváros, miután az előző fordulóban kikapott a Vasastól, éppen úgy 11 pontos hátrányba került a listavezető Honvéddal, mint a kieső helyen álló Diósgyőrrel szemben. A legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot szerzett. Vendégként a legutóbbi hat mérkőzéséből csupán az Újpest elleni derbit nyerte meg, a legutóbbi két meccsét elveszítette. A két csapat eddigi egyetlen élvonalbeli gyirmóti bajnokiját a zöld-fehérek 1-0-ra megnyerték.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:



PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Paks, 18.00)

Csertői Aurél együttese még egyetlen vereséget sem szenvedett hazai pályán a 2016–2017-es idényben. A vendégként a múlt héten elszenvedett kispesti veresége az első volt idén. Ugyanakkor otthon már nyolc mérkőzésén döntetlenre játszott. A Diósgyőr eredményei javultak azt követően, hogy Bódog Tamás átvette a csapat irányítását, de az idegenbeli mérlege nagyon gyenge. Az első fordulóban, Felcsúton, a Videoton FC ellen aratott győzelem óta 13 mérkőzésen csupán két pontot szerzett. Október 22. óta 630 perc alatt mindössze egy gólra volt képes.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:



VASAS FC–BUDAPEST HONVÉD
(Szusza Ferenc Stadion, 20.30)

Az utóbbi időben óriási a különbség a Vasas idegenben, illetve pályaválasztóként, albérletben játszott mérkőzéseinek eredménye között. „Otthon” döntetlent játszott a sereghajtó Gyirmóttal, majd (egyaránt 3-2-re!) vereséget szenvedett a Haladástól, a Debrecentől és az Újpesttől. Ezzel szemben a Mezőkövesd, a Videoton és a Ferencváros ellen is nyert, s csak az MTK-tól kapott ki. A Bp. Honvéd mérlege pályaválasztóként szenzációs (a legutóbbi hét bajnoki meccsét kivétel nélkül megnyerte), ellenben idegenben a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyen, a Haladás elleni, sopronin győzött. A 2016–2017-es idényben az egymás elleni találkozókon eddig mindkét csapat megnyerte a pályaválasztóként játszott mérkőzését, igaz, a Vasas még valóban hazai pályán, az Illovszky Stadionban szerzett három pontot.

A két csapat a 6. fordulóban játszott mérkőzésének összefoglalója:

nyomtatás