Főoldal > U18 > Döntetlennel tornagyőztes az U18-as válogatott

Döntetlennel tornagyőztes az U18-as válogatott

A magyar U18-as válogatott lejátszotta utolsó mérkőzését is a kínai Panda Kupán, 2-2-es döntetlent ért el, és hét ponttal az élen zárta a viadalt.
Válogatottunk szerdán a házigazda Kínát 4-1-re, pénteken a szlovákokat 3-0-ra győzte le, és e két győzelemnek köszönhetően az irániak elleni már egy döntetlen is elég lehetett a torna megnyeréséhez.

Az első félidőt végigtámadta a magyar válogatott, az irániak alig fordultak meg a térfelünkön, és a jelentős mezőnyfölény gólokban is megmutatkozott. A 12. percben Lakatos István ugratta ki Bévárdi Zsombort a bal oldalon, ő pontosan tálalt a középen érkező Bolla Bendegúz elé, aki a kapu bal oldalába továbbított (1-0). A 42. percben egy jobb oldali szöglet után Lustyik Levente fejelt a kapu jobb oldalába (2-0).

A második félidőre aktívabb lett az iráni csapat, a mieink pedig visszaestek kissé. Az első iráni helyzetnél Bese Balázs még védett, de nem sokkal később egy bedobás után eladott labdából szépített az ellenfél (2-1). Két perccel később, a 66. percben büntetőhöz jutottak az irániak, amiből megszerezték a második találatukat is (2-2). A folytatásban ismét a magyar válogatott dominált, és bár újabb gólt nem szereztünk, a döntetlent magabiztosan őriztük meg.

A magyar válogatott hét ponttal végzett az élen, megelőzve a második szlovákokat, a harmadik irániakat és a negyedik Kínát. A torna legjobb kapusának Bese Balázst választották meg, a gólkirály Bolla Bendegúz lett.

- Büszke vagyok a csapatra, hiszen nagyon nehéz külföldön nemzetközi tornát nyerni. Ez a viadal jó felkészülés volt az őszi Eb-selejtező tornára, hiszen itt is néhány napon belül kellett lejátszani három nagy iramú mérkőzést, a játékosok megtapasztalhatták, mire van szükség ahhoz, hogy az ilyen sorozatterhelések során eredményes tudjon lenni a válogatott. Elsősorban a csapatmunkában, szervezettségben tudtuk felülmúlni a riválisokat, a játékosok egy-két kisebb megingástól eltekintve betartották, amit kértünk tőlük. Nemcsak a futballisták, a stáb is jól dolgozott, köszönöm mindenkinek a munkáját - nyilatkozta a torna végén Marcus Jahn szövetségi edző. Magyarország-Irán 2-2 (2-0) Magyarország: Bese Balázs - Kiss Balázs (Gajda Márkó, 46.), Berdó Máté (Krepsz Máté, 30.), Schindler Olivér, Kiliti Róbert - Lustyik Levente, Palincsár Martin (Rabatin Richárd, 65.) - Bolla Bendegúz (Kisari Tibor, 82), Stoiacovici Dávid, Bévárdi Zsombor (Szabó Máté, 65.) - Lakatos István
nyomtatás