OTP Bank Liga: Eppel góljával bajnok a Honvéd

2017. május. 27., 21:25   |    

OTP Bank Liga: Eppel góljával bajnok a Honvéd

A Budapest Honvéd története 14. bajnoki címét szerezte meg szombaton, miután 1–0-ra legyőzte a vendég Videotont az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának rangadóján.

A kispestiek sikerükkel három ponttal előzték meg székesfehérvári ellenfelüket.

A Budapest Honvéd legutóbb 24 éve volt bajnok, 1993-ban a finn Martti Kuusela személyében szintén külföldi edző vezette diadalra az együttest. Ezúttal az olasz Marco Rossinak sikerült ez a bravúr.

A klub a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, a Videoton ezüstérmesként – a Vasassal és a Ferencvárossal együtt – az Európa Liga selejtezőjében szerepel majd.

OTP Bank Liga, 33. forduló:
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0 (0–0)
Bozsik Stadion, v.: Bognár T.
gólszerző: Eppel (60.)
sárga lap: Lanzafame (40.), Vasiljevic (83.), illetve Lazovic (39.)

Budapest Honvéd: Gróf - Baráth, Kamber, Bobál D. - Ikenne-King (Lovric, 75.), Koszta (Vasiljevic, 81.), Nagy G., Gazdag (Zsótér, 59.), Holender - Eppel, Lanzafame

Videoton FC: Kovácsik - Szolnoki (Géresi, 62.), Vinícius, Juhász, Stopira - Nego, Varga J. (Maric, 88.), Pátkai (Hadzic, 72.), Suljic - Lazovic, Scepovic

A hazai szurkolók többsége már egy órával a kezdés előtt elfoglalta a helyét, a szakaszosan érkező vendégdrukkerek közül néhányan még az utolsó pillanatokban is a lelátó felé baktattak. A Honvéd-tábor élőképén a fekete, fehér és piros zászlóerdő által közrefogva a 14-es szám jelent meg, amellyel szombati reményeikre utaltak az estig 13-szoros bajnok klub fanatikusai, akiknek aztán nem is kellett csalódniuk.

A Videoton kontroll alatt tartotta a kezdést: a fehérváriak tíz perc alatt több szögletet is elvégeztek, Marko Scepovic pedig a 8. percben ziccert körülményeskedett el. A kispestiek a védekezésre koncentráltak, nem túl meggyőző támadásaikat a vendégek már a félpálya környékén megszűrték.

A feszültség a tétnek megfelelően nagy volt a pályán is: a 40. percben Danko Lazovic és Davide Lanzafame főszereplésével a félpályánál többen kakaskodtak, a két légiós jutalma sárga lap lett. A fehérváriak kapusa, a hajráig dologtalan Kovácsik Ádám a szünet előtti percekben két alkalommal is bravúrosan avatkozott játékba: előbb egy szabadrúgás utáni fejest, majd egy átlövést hatástalanított.

A fordulást követően a 60. percben a kispestiek első számú gólfelelőse, Eppel Márton a rövid sarokra érkezve a fehérvári kapu bal oldalába pörgette a labdát Patrick Ikenne-King beadása nyomán. A kispesti támadó, a bajnokság gólkirálya 16. találatát szerezte.

A Honvéd vezetésére reagálva Berg a védő Szolnoki Roland helyére a szélső Géresi Krisztiánt küldte a pályára, és áttért a háromcsatáros játékra. A Videoton sebességet váltott, és beszorította a házigazdákat a saját térfelükre. A 75. percben a kispesti védő, Baráth Botond mentett bravúrosan a hazai ötösnél, ettől eltekintve azonban veszélyes gólhelyzetet mezőnyfölénye ellenére sem tudott kidolgozni a vendégcsapat. A Honvéd védelmét megerősítve a hajrában öt hátvéddel és három védekező középpályással játszott, és eredményesen őrizte meg kapuját a góltól.

A kispesti drukkerek nem kiabálták el a sikert: csak a 90. percben skandálták először, hogy "Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!".

A Bp. Honvéd 1993 után lett ismét bajnok, és ebben az évszázadban másodszor végzett dobogón a 2013-as bronzérmet követően.

A Bp. Honvéd két vereség után először nyert a bajnokságban a Videoton ellen. A kispestiek úgy zárták a szezont, hogy legutóbbi öt bajnoki mérkőzésüket megnyerték, hazai pályán pedig megszakítás nélkül tizenegy meccsen maradtak veretlenek, ráadásul tíz alkalommal győztek.

Paksi FC–MTK Budapest 1–1 (0–0)
Paks, v.: Iványi
gólszerzők: Bartha (90.), illetve Hrepka (90+2.)
sárga lap: Gévay (34.), Papp (61.), Haraszti (63.) illetve Borbély (32.), Ramos (49.)

Paks: Molnár - Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Báló - Papp K. - Haraszti (Daru, 89.), Hajdú (Kecskés, 78.), Bertus, Bartha - Szakály (Koltai, 64.)

MTK: Petkovic - Okuka, Baki, Poór, Borbély (Kolomojec, 70.)- Korozmán (Hrepka, 55.), Katona - Ramos (Gera D., 85.), Kanta, Vadnai - Torghelle

Az első félidőben a házigazda játszott mezőfölényben, s bár mindkét csapat előtt adódott lehetőség, gól nem született.

A fordulás után a Paks előbb lesgólig jutott, majd sokáig úgy tűnt, nem születik találat. Végül a rendes játékidő utolsó másodperceiben Bartha 17 méteres lövésével vezetéshez jutott a hazai alakulat, s ezzel az NB II-be száműzte az utolsó előttiként záró kék-fehéreket, akik bár a ráadásban egyenlítettek Hrepka révén, a bennmaradást jelentő három pontot nem tudták begyűjteni.

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3 (0–2)
Mezőkövesd, v.: Erdős
gólszerzők: Ugrai (91.), illetve Jovanovic (9.), Szatmári (45+2.), Könyves (82.)
sárga lap: Filip (48.), Mészáros (54.)

Diósgyőri VTK: Rados - Eperjesi, Karan, Tamás, Dausvili - Vela, Busai (Fülöp, 85.), Villar (Ternován, 74.) - Makrai (Ugrai, a szünetben), Szarka, Novothy

Debreceni VSC: Danilovic - Osváth, Brkovic (Szatmári, 34.), Mészáros, Ferenczi J. - Könyves, Tőzsér, Filip, Jovanovic (Nagy K., 86.)- Holman, Feltscher (Sekulic, 77.)

A Debrecen Rados hibájából gyorsan vezetést szerzett, ez pedig megalapozta a találkozót, hiszen így még inkább támadnia kellett a Diósgyőrnek. A miskolciak mentek is előre, de képtelenek voltak komolyabb helyezet kialakítani. A félidő végén, már a hosszabbítás harmadik percében rendkívül nehéz helyzetbe került a DVTK, hiszen Tőzsér szabadrúgása után a csereként pályára lépő Szatmári góljával megduplázta előnyét a Debrecen.

A fordulást követően a Debrecen a kontrákra rendezkedett be, a Diósgyőr megpróbálta folyamatos nyomás alatt tartani riválisát, amely gyors ellenakciókból dönthette volna el végleg a három pont sorsát. A 71. percben az első gólt szerző Jovanovic egy ilyen támadás végén a kapufát találta el. Az összecsapás végül a 82. percben dőlt el, amikor Könyves érkezett remekül egy beadásra.

Ferencváros–Újpest 2–0 (1–0)
Groupama Aréna, v.: Farkas Ádám
gólszerzők: Hajnal (32., 11-esből), Varga R. (60.)
sárga lap: Dilaver (17.), Kleinheisler (63.), Moutari (73.), Lovrencsics (90.), Hajnal (90.), Nalepa (92.) illetve Pávkovics (31.), Balogh B. (40.) , Kálnoki-Kis (53.)

Ferencváros: Holczer - Dilaver, Nalepa, Leandro (Hüsing, 81.), Lovrencsics - Koch (Cukic, a szünetben), Hajnal - Varga R., Kleinheisler (Csernik, 70.), Moutari - Radó

Újpest: Balajcza - Szűcs K., Pávkovics, Kálnoki-Kis, Mohl (Balázs 20.) - Sankovic (Cseke, 67.), Windecker - Hazard (Perovic, 67.), Balogh B., Bardi - Andric

A negyedik helyen álló Ferencváros úgy kezdte a mérkőzést, hogy csak győzelme esetén van esélye arra, hogy bronzérmesként zárja a bajnokságot. Az Újpest számára az volt a tét, hogy idegenbeli diadalával a hetedik helyről akár az ötödikre ugorhat előre.

A több kulcsjátékosát – Dibusz, Gera és Böde – nélkülöző hazai együttes kezdett aktívabban, de helyzetekig csak a félidő közepén jutott el. A ferencvárosi fölény akkor érett góllá, amikor a csapatkapitánnyá előlépett Hajnal értékesítette a Radó buktatásáért megítélt büntetőt. Az újpestiek eléggé passzívak voltak, az első játékészben egyetlen lövést sem küldtek Holczer kapujára.

Szünet után beleerősített ugyan az Újpest, negyedóra elteltével mégis a Ferencváros növelte előnyét, sőt, ezután további gólokat is szerezhetett volna. Kettős cserével próbált frissíteni a vendégek edzője, Nebojsa Vignjevic, de ez sem hozta meg a várt eredményt, s még szépítésre sem futotta az újpestiek részéről a végére forró hangulatúvá vált mérkőzésen.

Szombathelyi Haladás–Gyirmót 1–2 (0–1)
Sopron, v.: Szilasi
gól: Williams (64., büntetőből), illetve Szegi (7.), Máté (73.)
sárga lap: Kiss (76.), Jagodics (88.), illetve Simon (34.)

Haladás: Király - Jagodics, Bosnjak, Devecseri - Schimmer, Jancsó, Tóth, Kiss, Williams - Rácz, Kovács (Halmosi 62.)

Gyirmót: Rusák - Sebastian, Lengyel, Kolcák, Szegi (Szabó 56.) - Vass, Kiss, Simon, Csiki - Madarász (Novák 54.), Máté

A sereghajtó vendégcsapat gyorsan vezetést szerzett a mérkőzésen, mely ezt követően közepes tempójú futballt és kevés veszélyes lehetőséget tartogatott az első félidő végéig.

A fordulást követően a Haladás volt a kezdeményezőbb, és a játékrész közepén meg is szerezte az egyenlítést jelentő gólt, ám nem sokáig örülhetett, mivel a gyirmótiak egy szép szabadrúgásgóllal visszavették a vezetést. A lefújásig a vendéglátók mindent megtettek az újabb találatért, ám nem jártak sikerrel, így győzelemmel búcsúzott az élvonaltól a Gyirmót.

Vasas–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (0–0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Berke
gólszerzők: Vaskó (72.), illetve Vági (50.)
kiállítva: Fótyik (41., Mezőkövesd)

Vasas: Nagy G. - Burmeister, Korcsmár, Ristevski - Murka (Kleisz, a szünetben), Berecz, Vida, Remili - Gaál B. (Vaskó, 68.), Saglik (Király, 59.), Kulcsár T.

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel - Fótyik, Gohér, Tóth, Diallo (Hegedűs, a szünetben) - Vági, Egerszegi - Molnár G. (Baracskai, 80.), Hudák, Sós (Farkas, 77.) - Strestík

A szerdai kupadöntőre készülő fővárosi együttes kezdte jobban a mérkőzést, ám hol a támadók hibáztak gólhelyzetben, hol Tujvel védett nagyot, így az első játékrészben nem született gól. Egy kiállítás viszont igen, a gólhelyzetben megiramodó Gaál Bálintot rántotta le Fótyik Dominik.

A második félidő gyors vendéggóllal indult: Strestík kiugratása után Vági András talált be az angyalföldiek kapujába. A hazaiak több helyzetet is kidolgoztak, fölényüket a csereként beálló, eredetileg hátvéd, ezen a mérkőzésen azonban középcsatárként bevetett Vaskó Tamás váltotta gólra.

A folytatásban már nem változott az eredmény, így a Vasas több győzelmének köszönhetően megelőzte kupadöntős ellenfelét, a Ferencvárost a tabellán, és bronzérmet szerzett.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

Ferencváros–Újpest FC 2–0
Vasas–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Paksi FC–MTK Budapest 1–1
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0
Swietelsky Haladás–Gyirmót FC 1–2

A végeredmény:
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55-30 65 pont - Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló
2. Videoton FC 33 18 8 7 65-28 62 - Európa Liga-selejtező, 1. forduló
3. Vasas 33 15 7 11 50-40 52 - Európa Liga-selejtező, 1. forduló
4. Ferencváros 33 14 10 9 54-44 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41-37 45
6. Swietelsky Haladás 33 12 7 14 42-46 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47-51 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42-46 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39-54 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39-58 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26-36 37 - kiesett
12. Gyirmót FC 33 5 9 19 21-51 24 - kiesett

Eppel Márton 16 találattal végzett az élen labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistáján.

A végeredmény:

16 gólos:
Eppel (Honvéd)

13 gólos:
Scepovic (Videoton)

12 gólos:
Bardhi (Újpest)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS