Főoldal > Női U19 > Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának harmadik, utolsó mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott 1–0-ra legyőzte Oroszországot, és ezzel megszerezte a csoport harmadik helyét. Krascsenics Petra gólja döntött.
Női U19-es válogatottunk még 2016 szeptemberben, óriási bravúrral harcolta ki az Eb-selejtezők elitkörös kvalifikációját: Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata Dánia 2–0-s legyőzésével biztosította helyét a kontinenstorna előszobájában.

A dánok ellen még mellettünk állt a szerencse, az elitkörös sorsolásnál azonban már nem: Spanyolország, Belgium és Oroszország került a mieink csoportjába.

Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, ennél sokkal könnyebb csoportba is kerülhettünk volna. A spanyolok Európa legjobbjai közé tartoznak utánpótlásszinten is, favoritjai a továbbjutásnak. Ugyanakkor a belgák sem sokkal maradnak el tőlük erősségben, mindkét rivális ellen bravúr kellene már a pontszerzéshez is. Az orosz női labdarúgás is előttünk jár, így meglehetősen nehéz dolgunk lesz tavasszal – mondta a sorsolásról a torna előtt Turtóczki Sándor.

A magyar válogatott mindhárom elitkörös Eb-selejtezőjét az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszotta.

Az első csoportmeccsen a belgák ellen léptünk pályára. U19-es csapatunk helytállt a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelével szemben, de végül 3–0-s vereséget szenvedett – elsősorban azért, mert amíg Belgium szinte minden helyzetét gólra váltotta, addig a mieink koncentrációjába sok hiba csúszott a kapu előtt.

A második meccsen a világ élmezőnyéhez tartozó spanyolok ellen csak az lehetett a reális cél, hogy nehézzé tegyük ellenfelünk számára az összecsapást, és ez sikerült is: a lányok végig nagy szívvel küzdöttek, több lehetőségünk is volt a becsületgól megszerzésére, végül ismét 0–3-at mutatott az eredményjelző a meccs végén.

A csoport utolsó mérkőzésén az ellen az orosz válogatott ellen lépett pályára a válogatott, amely Belgiumtól 3–1-re, a spanyoloktól pedig hozzánk hasonlóan 3–0-ra kapott ki.

A két forduló után nyeretlen csapatok mérkőzése a csoport harmadik helyéről volt hivatott dönteni. A mieink számára az is cél volt, hogy megszerezzék az elitkörben az első találatukat. Erre nem kellett sokat várni, hiszen egy szép támadás végén Kocsán Petra lövését Natalia Stanovova még nagy bravúrral kiütötte, ám a labda Krascsenics Petra elé pattant, aki kihasználta a kínálkozó ziccert, és így már a 6.percben vezetést szerzett Turtóczki Sándor csapata.

A nagy hőség ellenére ezt követően sem adták át a magyar lányok a kezdeményezést, egyre másra vezették a góllal kecsegtető támadásokat, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Az első félidő csúcspontja – a magyar gólt leszámítva – az a jelenet volt, amikor a 33. percben Varga Luca, a magyar csapat kapusa a rárontó orosz támadót egy látványos lövő csellel elfektette az öt és felesen, majd higgadtan a segítségére érkező védőtársához passzolt. Ez a csatárokat megszégyenítő, hidegvérű mozdulat hatalmas tetszést aratott a mintegy 300 főnyi közönség soraiban, taps volt a jutalma. A piros mezes orosz lányok nagy energiákat mozgósítottak ugyan az egyenlítésre, de a Turányi Lilla irányította magyar védelem stabilan állt a lábán, igazán veszélyes helyzet nem alakult ki a kapunk előtt. A csapatok 1–0-s magyar vezetéssel vonultak az öltözőbe a szünetre.

A második játékrész elején az oroszok mindent egy lapra feltéve rohamoztak, ám egy távoli kísérleten kívül nem tudtak veszélyeztetni, komoly gólhelyzetet kialakítani a magyar kapu előtt. Az idő múlásával Jevgenij Portnov csapata egyre fáradtabbnak és hitehagyottabbnak tűnt, míg magyar támadók több alkalommal is az orosz védők mögé tudtak kerülni. A néhány magyar helyzet ellenére a mérkőzésen több gól azonban már nem esett. Turtóczki Sándor csapatának győzelmét nem fenyegette veszély, megérdemelten győztek a magyar lányok, így végül az 1. csoportban a harmadik helyen zárták az elitkör küzdelmeit.

A vártnál ugyan gyengébb játékkal, ugyanakkor megérdemelten győztünk ezen a ki-ki mérkőzésen az orosz csapat ellen. Jó néhány gólhelyzetet kihagytunk, jobb koncentrációval nagyobb arányban is győzhettünk volna. A belgák ellen a támadójátékunk volt erősebb, a spanyolok ellen a védekezésünkkel voltam elégedettebb. A három mérkőzés tapasztalatai megerősítettek abban, hogy minél több nemzetközi mérkőzést kell játszanunk, mert ez az előrelépés, a fejlődés útja – értékelte a mérkőzést és a tornát Turtóczki Sándor.

Magyarország–Oroszország 1–0 (1–0)
Gól: Krascsenics (6.)

Magyarország: Varga Luca – Turányi Lilla, Rozmis Gabriella (Csányi Diana 46.), Csiki Anna (Gruber Brigitta 78.), Kun Barbara, Krascsenics Petra, Csigi Eszter, Gelb Mónika (Oláh Adrienn 58.), Németh Hanna, Kocsán Petra, Magyarics Zoé

Május 26., péntek:
Magyarország–Belgium 0–3 (0–1)
Spanyolország–Oroszország 3–1 (0–1)

Május 28., vasárnap:
Spanyolország–Magyarország 3–0
Belgium–Oroszország 3–0

Május 31., szerda:
Oroszország–Magyarország 0–1
Belgium–Spanyolország 1–3

A csoport végeredménye

1. Spanyolország 9 pont
2. Belgium 6 pont
3. Magyarország 3 pont
4. Oroszország 0 pont

A csoportok első helyezettje mellett a hat selejtező csoport legjobb másodikja is biztosítja helyét az Európa-bajnokságon.

nyomtatás